Januárban jelennek meg az új ciklus első uniós pályázatai + videó

Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a 2021–2027-es időszak fejlesztési forrásait – jelentette be Varga Mihály.

Magyar Nemzet
2020. 12. 18. 8:50
VARGA Mihly
Varga Mihály szerint túl vagyunk a válság mélypontján Fotó: Soós Lajos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a vállalkozásoknak a 2021–2027-es időszak fejlesztési forrásait. Indul a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (Vinop), amely minden eddiginél nagyobb: már az első évben 2000 milliárd forintnyi pályázatot hirdetünk a magyar vállalkozásoknak – jelentette be Varga Mihály a Facebook-oldalán. A pénzügyminiszter jelezte: megkezdődik a Vinop első kiírásainak társadalmi egyeztetése. Az első négy pályázat 414 milliárd forintos keretösszeggel már január elején megjelenik, nyárra pedig a kifizetések is megtörténhetnek. Beruházásokban, kutatás-fejlesztésben, innovációban, képzésekben segítik ezek a pályázatok a cégeket.

– A járvány továbbra is veszélyezteti a vállalkozások működését és a munkahelyeket. Ezért úgy állítottuk össze ezt az operatív programot, hogy a magyar gazdaság mielőbbi újraindítását is segítse – ismertette a tárcavezető. Varga Mihály kitért arra is, hogy Magyarország a jelenlegi fejlesztési ciklus legeredményesebb országai közé tartozik. A 2014–2020-as időszakra szóló gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programot ugyanis 110 százalékos mutatóval hajtotta végre a kormány, több ezer cég fejlesztéseit segítve. Ezzel százezer munkahelyet védtek meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.