Jászai Gellért: Óriási potenciál van az informatikai iparágban

Az üzletember a Világgazdaságnak elmondta, a 4iG-t rövid időn belül piacvezető cégcsoporttá szeretné bővíteni, amihez akvizíciókon keresztül vezet majd az út.

Forrás: MTI2019. 06. 18. 8:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója szerint óriási potenciál van az informatikai iparágban, ezért döntött úgy, hogy irányítói befolyást szerez a 4iG-ben.

Az üzletember a Világgazdaság keddi számában megjelent interjúban elmondta, a 4iG-t rövid időn belül piacvezető cégcsoporttá szeretné bővíteni, amihez akvizíciókon keresztül vezet majd az út. Vannak akvizíciós célpontok, és már nagyon közel járnak ahhoz, hogy hamarosan konkrétumokat is eláruljanak – tette hozzá.

A befolyásszerzés jogi értelemben vett első lépése a hétfőn bejelentett 32,02 százalékos tulajdonszerzés volt, amit a kötelező nyilvános vételi ajánlat követ, és a folyamatot egy további, 8,2 százalékos részvénycsomag megvétele zárja – ismertette.

Arra a kérdésre, tervezi-e további részesedés megszerzését is az Opus-Konzum csoporttól, azt válaszolta, nincs ilyen terv. Kitért arra is, hogy a jelenleg 38 százalék körüli közkézhányadot egészséges aránynak tartja.

Az üzletember azt mondta, Mészáros Lőrinccel barátságuk változatlan „a munka-, illetve az üzleti kapcsolatunk alakult át, ami egy természetes folyamat része”. Nem merült fel, hogy Mészáros Lőrinc megválna további részesedéseitől a 4iG-ben, az Opus és a Konzum PE Magántőkealap révén továbbra is tulajdonos marad a társaságban.

„Tehát társak maradunk az üzletben, de a megszerzett részvénycsomagokkal önállóan irányítom a céget” – mondta.

A kötelező nyilvános vételi ajánlat kapcsán kifejtette, a jelenlegi árfolyam mellett nem lenne túl sok racionalitás abban, ha valaki a 180 napos mozgóátlagból kiindulva megközelítőleg 676 forinton vételre ajánlaná a részvényeit.

Beszélt arról is, az a céljuk, hogy a teljes IT-életciklust végigkísérjék az ügyfeleknél, oldjanak meg minél több feladatot maguk, támaszkodjanak egyre kevésbé alvállalkozókra, függetlenül attól, hogy piaci vagy állami megrendelőről van szó. „Kevésbé hiszek abban az integrátori szerepben, amit többen próbáltak az elmúlt évtizedben magyar vagy külföldi hátterű cégként elérni. Tehát abban a modellben, hogy a projekteket alvállalkozók garmadával kelljen megvalósítani” – mondta.

A vállalat üzleti terveivel kapcsolatban Jászai azt hangsúlyozta, hogy „a 4iG ma már egy új, és más vállalat, mint tavaly ilyenkor volt”, a társaság dinamikus fejlődés előtt áll, amelynek eredményes működését az előkészítés alatt lévő akvizíciók is jelentős mértékben befolyásolják majd.

Jászai Gellért két ütemben 40,2 százalékos tulajdonrészt vásárol, és ezzel irányító befolyást szerez az informatikai tőzsdecégben. Az ügyletek zárása után Mészáros Lőrinc érdekeltségei, a Konzum PE Magántőkealap 11,63 százalékos, az Opus Global Nyrt. pedig 9,95 százalékos tulajdonnal rendelkeznek majd a társaságban – ismerteti a Világgazdaság.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.