Javuló piaci körülményekre és kiegyensúlyozott működésre számít a Mátrai Erőmű Zrt.

Egy év alatt nem csak pénzügyi helyzetét stabilizálta, de a működés újraszervezésével, a termelés optimalizálásával, illetve további, egyszeri tételekkel fenntartható pályára állította a vállalat működését a Mátrai Erőmű Zrt. – tájékoztatta a cég csütörtöki közgyűlését követően az MTI-t.

Forrás: MTI2019. 02. 28. 15:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a változtatásokkal a megújuló energiatermeléshez, a rendszerszabályozáshoz és az energiatároláshoz kapcsolódó fejlesztések üzleti hátterét is megalapozták.

A Opus Global Nyrt. többségi irányítása alá tartozó Mátrai Erőmű (ME) Zrt. tavalyi üzleti évet lezáró éves közgyűlése elfogadta a társaság 2018-as konszolidált beszámolóját 126,3 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és -817 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel.

Bár a cég adózás előtt 795 millió forint eredményt ért el, a társaság az értékesített visontai naperőmű állami támogatásának visszafizetése miatt végül veszteségesen zárta a tavalyi évet. Ez azonban a 2017-es 9,1 milliárd forintos – az első fél évben még 5,9 milliárdos – veszteséghez képest kiemelkedő eredménynek számít, amelyhez nagyban hozzájárult az erőmű működésének újraszervezése a tulajdonos- és menedzsmentváltást követően – írták.

A pénzügyi egyensúly megteremtéséhez és a jövőbeni fejlesztések hátterének biztosításához az üzembiztos működés feltételeinek kialakítása, az új technológiák bevezetése, valamint az értékesítési politika felülvizsgálata mellett az olyan egyszeri tételek is hozzájárultak, mint a vattai rekultivált területek eladása, valamint a 16 megawattos visontai naperőmű értékesítése.

Mindezt figyelembe véve a közgyűlés 11,2 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött az eredménytartalék terhére. Ezt a társaság adósságkonszolidációja indokolja, amellyel a menedzsment mozgásteret nyer a tervezett, fejlesztési célú tőkebevonásokhoz – olvasható a tájékoztatóban, melyből az is kiderül: a vállalat jelentős beruházásokat tervez a megújuló energiatermelésben, a rendszerszabályozásban és az energiatárolásban.

Magyarország második legnagyobb, 966 megawattos kapacitású erőműve a hazai energiatermelés 18 százalékát adja, és egyre nagyobb szerepet vív ki a megújuló energiatermelésben is. A mezőgazdaság melléktermékeként jelentkező biomasszák hasznosításával tavaly 645 gigawattóra áramot termelt, míg a 16 megawattos visontai naperőművel 21 gigawattóra villamos energiát táplált a hálózatba és 25,2 kilotonnával csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást. A közelmúltban indult el a próbaüzem a vállalat legújabb, 20 megawattos bükkábrányi fotovoltaikus erőművében.

A tervek szerint 2019-ben a második, szintén 20 megawattos halmajugrai naperőmű építése mellett a menedzsment további egységek létesítését készíti elő; engedélyezteti az előirányzott RDF hulladékhasznosító egységet, és a meglévő szenes blokkok szabályozási rugalmasságának növelése érdekében üzembe helyezi az első szilárd energiatároló egységet is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.