Jó üzlet a kisállatgyógyítás

Egyre jobb üzleti lehetőségeket kínál a kis- és közepes vállalkozásoknak az állatorvosi szolgáltatások piaca. Évről évre több hobbiállatot tartanak hazánkban, és az ezzel járó költségeket is fedezni tudják a gazdáik. Az érintett cégek négy évvel ezelőtt harmincmilliárd forinton osztozhattak, 2017-ben pedig csaknem 38 milliárdon.

2019. 02. 28. 15:27
null
Több mint kétmillió, csippel ellátott kutya él Magyarországon Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ez a pici toklász volt a kutyája fülé­ben, sikerült minden szálát eltávolítani. A kábító injekció hatása rövidesen elmúlik, mehetnek haza. A vizsgálat és a beavatkozás díja 17 ezer forint lesz – mondta egy kecskeméti állatorvos a szóban forgó drótszőrű tacskóra emlékeztető keverék gazdájának, aki szemmel láthatóan meghökkent az ár hallatán. A művelet talán három percig sem tartott. – Köszönöm szépen, bár egy kicsit borsosnak tűnik a kért összeg – rebegte, de már nyitotta is a pénztárcáját. Az orvos egy félmosoly kíséretében közölte, hogy vasárnaponként az ügyeleti költséggel is számolni kell.

Három perc alatt 17 ezer forintot keresni nem is rossz. Aki az állatorvosi szolgáltatások díjai után kíváncsiskodik az interneten, akkor láthatja, hogy hasonló vagy magasabb árakkal dolgoznak a piacon. Egy hétköznapi, átlagos betegellátás háznál, Dél-Pesten mintegy 14-16 ezer forint, ugyanez ügyeleti időben 20-25 ezer forint. A védőoltások nagyjából 8–11 ezer forint között mozognak, míg például egy egyszerű seb varrása tízezer forintba került. Az ivartalanítás tíz kilogrammos állatig harmincezer, míg 40 kilogramm felett már 54 ezer forint kiadással jár.

Egy komolyabb műtét, a megelőző vizsgálat költségeivel együtt azonban ezektől is jóval nagyobb tétel lehet. Az árak ellenére azonban a szektorban dolgozó kis- és közepes cégek növekvő kereslettel találkoznak. Évről évre több hobbiállatot tartanak hazánkban, és az ezzel járó költségeket is fedezni tudják a tulajdonosok.

– A felmérésünk azt mutatja, hogy az állatorvosi szolgáltatások piaca egyre jobb üzleti lehetőséget kínál. Minden adott ahhoz, hogy egyre több cég törjön be erre a területre – mondta a Magyar Nemzetnek az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere. Hantos Zoltán jelezte, hogy ­2015-ben 866 vállalkozás jelölte meg főtevékenységének az állategészségügyi ellátást, míg tavaly 881. Az árbevétel ettől sokkal nagyobb mértékben nőtt, négy évvel ezelőtt harmincmilliárd forinton osztozhattak, 2017-ben pedig csaknem 38 milliárdon. (A tavalyi szám még nem ismert – a szerk.)

Több mint kétmillió, csippel ellátott kutya él Magyarországon
Fotó: Éberling András

A szakértő kiemelte azt is, hogy jelenleg szinte nem mutatható ki fluk­tuáció, a szereplők majdhogynem ­állandóak, kevés az új vállalkozás. Az úgynevezett cégfluktuációs index, amely az adott időszak alatt megszűnt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején működőkéhez, 2015 és 2018 között 6,58 százalékról 4,31 százalékra csökkent.

– A szektorban a cégmegszűnések száma sem jelentős. Ennek hátterében az állhat, hogy a kiépült pacientúra hosszú távon biztosítja a társaságok működését – ismertette. Hantos Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy az említett szám nem teljesen fedi le az állatorvosi praxisok számát, mivel azok néhány százalékát egyéni vállalkozóként látják el. A döntő többség azonban valamilyen társas vállalkozás. Az alkalmazottak száma enyhe emelkedést mutat, nem érzékelhető munkaerőhiány az ágazatban.

A projektmenedzser kitért arra, hogy a praxisok többsége hobbiállatok ellátásával foglalkozik vagy vegyesen haszon- és hobbiállatokkal. Kifejezetten csak haszonállatokra kevesen építettek vállalkozást. Ebből adó­dóan a cégek húsz százaléka Budapesten működik.

– Az Európai Állateledel Ipari Szövetség 2017-ben tett közzé statisztikát arról, hogy mekkora a házi kedvencek száma Magyarországon.

Ez alapján több mint kétmillió kutyáról és több 2,2 millió macskáról beszélhetünk. Ez azonban csak a csippel ellátott állatokat mutatja, azaz ennél is nagyobb számról lehet szó – magyarázta a szakértő. Hantos Zoltán szerint, ha marad a gazdasági felfutás, és erősödik a felelős állattartók száma, akkor folytatódhat a bővülés az állatorvosi szolgáltatások piacán.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.