Jól bírja az OTP a válságot, nyereséges negyedéve lett

Nagyobb lett az OTP Bank nyeresége a második negyedévben, mint amit az elemzők vártak. A befektetők kedvezően fogadták, az eredményt, a részvényárfolyam három százalékot erősödött a közzététel után.

Fellegi Tamás Péter
2020. 08. 07. 11:24
null
2020.03.19. Budapest Korona vírus, BUdapest, bankok, banki kölcsön moratórium. Fotó:Kurucz Árpád Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az OTP Bank, amely egyúttal a legnagyobb tőzsdei cég, pénteken tőzsdenyitás előtt tette közé második negyedéves eredményét. A bank a negyedév során 78,67 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el, ami ugyan a tavalyi év hasonló időszakához képest 25 százalékos csökkenés, viszont azt figyelembe véve, hogy a koronavírus-járvány milyen súlyos gazdasági következményekkel járt, ez igen kedvező eredmény.

Az OTP a jelentésben hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságot alapvetően jó makrogazdasági kondíciók közepette érte el a járványhelyzet: a 2020 első negyedévi gazdasági növekedés üteme 2,2 százalék volt, ez közel öt százalékponttal haladta meg az Európai Unió gazdasági teljesítményét. A második negyedévben ugyanakkor jelentős, 7-10 százalék közötti visszaesés is bekövetkezhet. Magyarország sikeresen kezelte a járványhelyzet első hullámát, ezzel párhuzamosan a kormány és az MNB hatékony gazdaságpolitikai eszközökkel operált. Ennek köszönhetően a gazdasági aktivitás visszaesése a második negyedévben túljutott a mélyponton, a visszapattanás beindult.

Az MNB várakozása alapján a vállalati hitelállományok 2020-ban hat százalék körüli ütemben bővülhetnek (köszönhetően egyebek mellett a jegybank NHP Hajrá, illetve az MFB hitel- és garanciaprogramjainak, valamint egyéb kormányzati hitelprogramoknak), ami 2021 végére ismét tíz százalék körülire gyorsulhat. A háztartási hitelek növekedési üteme 2021 első feléig öt százalékra mérséklődhet, ezt követően ismét két számjegyű lehet. Az állományok bővülését a március 19-től hatályos törlesztési moratórium is segíti.

A csoporttagi gazdaságoknál a kilátásokat elsődlegesen a járványhelyzet kezelésének eredményessége, a gazdaság újranyitásának üteme, a meghozott kormányzati és jegybanki intézkedések hatékonysága határozza meg. Több országban (Oroszország, Ukrajna, Románia, Szerbia, Moldova) folytatódtak a kamatcsökkentések, emellett egyéb intézkedések (pl. szlovák bankadó július 1-jétől való eltörlése, törlesztési moratórium meghosszabbítása Romániában, Szerbiában és Bulgáriában) is a gazdaság stimulálását, az erőteljesebb hitelezési tevékenységet voltak hivatottak segíteni.

Mindezek alapján az OTP jobb eredményt tudott elérni, mint amire a válság legnehezebb napjaiban számítani lehetett. Az első negyedéves eredményt lerontó óriási, 91,7 milliárd forintos céltartalék-képzés a második negyedévre 39 milliárdra csökkent. A járványhelyzet időbeli lefutása, valamint a világgazdaság helyreállásának üteme jelen helyzetben ugyanakkor csak rendkívül nagy bizonytalansággal ítélhető meg, ezért részletes előrejelzést a menedzsment továbbra sem ad.

Összességében látszik, hogy az OTP viszonylag jól teljesít a válság időszakában, és ezt a befektetők is méltányolták: a részvényárfolyam a péntek délelőtti kereskedés során három százalékkal emelkedett.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.