Júliustól újra rákapcsol az ír fapados légitársaság

A cég koncepciója szerint a korábbi útvonalainak kilencven százalékán repülnek majd újra.

Magyar Nemzet
2020. 05. 12. 14:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amennyiben az uniós tagállamok kormányai feloldják a korlátozásokat és a repülőtereken is bevezetik a megfelelő egészségügyi-biztonsági szabályokat, a korábbi járatainak hozzávetőleg 40 százalékát újraindítja július elsejétől a Ryanair – jelentette be az ír fapados légitársaság. A cég koncepciója szerint a korábbi útvonalainak 90 százalékán repülnek majd újra, ám eleinte ritkábbak lesznek a járatok. A koronavírus-járvány miatt, a többi nagy európai légitársasághoz hasonlóan, a Ryanair is szinte tejesen leállt, mindössze napi 30 járatot üzemeltetett március-áprilisban Írország, az Egyesült Királyság és Európa között.

A légitársaság az utasok egészségének és biztonságának érdekében a fedélzeten is további változásokat vezetnek be: így az utasoknak és a személyzetnek is kötelező lesz a maszkviselés, és csak előrecsomagolt ételeket és italokat árusítanak majd, amelyekért készpénzt nem fogadnak el.

Mint ismert, május elején a diszkont-légitársaság még azt jelentette be, hogy júliustól háromezer munkavállalójától – főként pilótáktól és légiutas-kísérőktől – válik meg, és egyötödével csökkenti a béreket a járvány miatt kialakult gazdasági helyzetre hivatkozva. Akkor a Ryanair úgy kalkulált, hogy a krízist megelőző utasszám leghamarabb 2022 nyarára állhat majd vissza.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.