Júniusban már kezdett erőre kapni a belföldi turizmus

Alig jártak külföldi turisták hazánkban júniusban a statisztikai hivatal adatai szerint, s ugyan a belföldi utazások ekkor már erőre kaptak, a forgalom éves összevetésben így is csaknem 60 százalékkal esett vissza.

Magyar Nemzet
2020. 08. 07. 9:10
null
A vendégek túlnyomó része belföldről érkezett
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken júniusban eltöltött éjszakák száma 93, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest – áll a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójában.

Az összes vendégéjszaka 87 százalékát a belföldi vendégek adták júniusban. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 77 százalékkal volt kevesebb. Ugyanakkor a járvány miatti korlátozások május végi feloldásának köszönhetően a vendégéjszakában mért belföldi vendég-forgalom júniusban dinamikusan, több mint négyszeresére nőtt az előző hónaphoz viszonyítva.

Üzemszünetben

Júniusban a kereskedelmi szálláshelyek egy részében a koronavírus okozta járvány miatti intézkedések következtében üzemszünet volt, ezért a 2020. júniusi adatok a korábbi időszakok adataival csak korlátozottan összehasonlíthatók – jelezte a statisztikai hivatal.

Soha ilyen kevés külföldit nem jegyeztek a szállodák, a szárnyaló Budapesten arcul csapta a piacot a járvány miatt lebénult turizmus
Fotó: Bach Máté

A nyár elején 2275 kereskedelmi szálláshely volt nyitva a hónap egy részében vagy egészében, tizedükben viszont nemvolt vendégforgalom. A KSH adatai szerint júniusban a magyarországi szálláshelyekre érkezett 41 ezer külföldi vendég 101 ezer vendégéjszakát töltött el.

Az éjszakák száma a panziókban elérte az előző év azonos hónapjában mért érték ötödét, a többi szállástípusban 3-14 százalék között alakult. A legnagyobb mértékű, 98 százalékos csökkenést Budapesten mérték, míg a Balatonnál a 2019. júniusi forgalom kevesebb mint tizede realizálódott.

Se ki, se be. Hetekig tetszhalott állapotban volt a turizmus, eltűntek az utasok a rekordforgalmú fővárosi reptérről is
Fotó: Katona Vanda

Júniusban 60 százalékkal kevesebb, 285 ezer belföldi vendég töltött el 672 ezer vendégéjszakát a magyarországi szálláshelyeken. A vendégéjszakák száma leginkább a közösségi szálláshelyeken, legkevésbé a panziókban csökkent. A belföldi vendégek a legtöbb – minden 3. éjszakát – a Balatonnál töltötték el, ahol az előző év júniusi éjszakaszám közel felét regisztrálták a szálláshelyek – közölte a KSH.

Veszteséges első félév

Az év első hat hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek 61 százalékkal kevesebb, összesen 5,2 millió vendégéjszakát regisztráltak az előző évhez mérten. Egyértelmű a mínusz minden szegmensben: június végéig a külföldi vendégek 66 százalékkal, a belföldi vendégek 54 százalékkal kevesebb (2,3 millió, illetve 2,9 millió) éjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, amelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 58,7 százalékkal csökkent, és 99,2 milliárd forintot tett ki.

Fotó: MTI

Megérezték a szolgáltatók a hiányt: a szállásdíjból származó bevételek hat hónap alatt 61,6 százalékkal 52,8 milliárd forintra csökkentek a vendéghiányos időszakban, a vendéglátásból származó bevételek pedig 54,4 százalékkal 28 milliárd forintra mérséklődtek.

Tarol a Szép-kártya

Jól döntött a kormány a kafetéria kedvezményeinek és az elkölthető összegeknek a bővítésével a járvány kitörése után. Júniusban már látszott a béren kívüli juttatás áldásos hatása a belföldi forgalomra: a nyár elején országszerte 1669 szálláshelyen lehetett fizetni a Szép-kártyával, ekkor mintegy 2,6 milliárd forint értékben használták fel a feltöltéseket.

A Szép-kártya egyszer már bevált válságellenes, forgalomélénkítő eszköz
Fotó: Katona Vanda

A lakosság az első félévben 8,7 milliárd forint értékben fizetett a turisztikai szolgáltatásokért, ami még így is 21 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.