Kelet-Európa a befektetések központja

Palkovics László szerint a kormányzati intézkedések helyes iránya és a kiváló műszaki szakemberek nemzetközi elismertsége igazolást nyert.

Magyar Nemzet
2019. 07. 23. 16:12
null
A fiatal szakemberek támogatását vállalta a kamara Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világ második legvonzóbb befektetési célpontja Kelet-Közép-Európa – derült ki az EY Európai vonzerő kutatásából (European Attractiveness Survey), amely a tavaly megvalósult, munkahelyteremtéssel járó beruházásokat vizsgálta. Magyarországon több mint száz ilyen ügyletet zártak le 2018-ban a nemzetközi könyvvizsgáló vállalat adatai alapján.

Hat év után mérséklődött először Európában a működőtőke-befektetések (FDI) száma, azonban a 6356 lezárt projekttel így is az elmúlt húsz év második legjobb eredményét produkálta a kontinens. Nyugat-Európa továbbra is a legvonzóbb terep világszerte a befektetőknek, több mint felük (56 százalék) sorolja a három legnépszerűbb célpont közé. A felmérés eredménye alapján Kelet-Közép-Európa már a második legvonzóbb régió (40 százalék), megelőzve Észak-Amerikát (38 százalék) és Kínát (37 százalék) is.

– Közép- és Kelet-Európa az elmúlt harminc évben befektetési szempontból a kontinens műhelyeként működött. A szűkülő munkaerőpiac és az emelkedő bérek miatt azonban ez megváltozott: Közép-Európa már Nyugat-­Európa elővárosa – mondta Sánta Miklós, az EY nemzetközi adózással foglalkozó vezetője.

– Egyre több a jelentős hozzáadott értékkel bíró befektetés, így a munkaintenzív, alacsony bérekre építő FDI-beurházások Európában is mindinkább dél és kelet felé irányulnak – tette hozzá.

Noha a legtöbb európai működőtőke-befektetés továbbra is az Egyesült Királyságba irányult, a küszöbönálló brexit miatt azonban érezhető a beruházók bizonytalansága. A brit piacot Franciaország, majd Németország követi a rangsorban. Magyarország a 15. helyen áll a tavaly elért 101 FDI-tranzakcióval.

Európában a technológiai szektor továbbra is virágzik, tavaly 1227 munkahelyteremtéssel járó beruházás történt, ami az öt évvel ezelőtti érték duplája. A növekedés elsősorban az amerikai befektetőknek volt köszönhető, akik az összes tranzakció 37 százalé­káért feleltek. Ugyancsak erős volt a külföldi beruházási kedv olyan, hagyományosnak mondható európai iparágakban is, mint a szállítmányozás, a gép- és a vegyipar.

A fiatal szakemberek támogatását vállalta a kamara
Fotó: Kurucz Árpád

A műszaki szakemberek hatékonyságnövelő technológiai tudása adja a hátterét az európai élmezőnybe tartozó magyar gazdasági növekedésnek, a külföldi beruházók hazánkba településének – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter annak alkalmából, hogy a tárca a Magyar Mérnökakadémiával, a Magyar Mérnöki Kamarával és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével kötött együttműködési megállapodást a technikai, technológiai fejlődés elősegítése, a mérnökképzés népszerűsíté­séért. Palkovics László úgy vélte, hogy a kormányzati intézkedések helyes irányát és a kiváló műszaki szakemberek nemzetközi elismertségét igazolja az is, hogy 2018-ban 98 külföldi cég döntött nagyberuházása magyarországi megvalósításáról.

A miniszter elmondta, hogy míg 2012-ben a felsőoktatásba felvételizők 21-22 százaléka jelentkezett az úgynevezett MTMI- (matematikai, természettudományos, műszaki vagy informatikai) képzésekre, az azóta elvégzett sikeres munkának köszönhetően ez az arány erre az évre több mint harminc százalékra nőtt. A mérnökszervezetekkel való együttműködés új alapokra helyezésétől a minisztérium a műszaki szakmák megbecsültségének további növekedését, az utánpótlás mennyiségi és minőségi bővülését várja – hangsúlyozta Palkovics László.

A megállapodás alapján a mérnökszervezetek célja a mérnökképzés népszerűsítése, a nők-férfiak arányának javítása a felsőoktatásba jelentkezők köré­ben. Közös törekvés az ipar 4.0 kihívásaira való felkészülés a versenyképességet erősítő innováció ösztönzése is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.