Kétéves csúcson van a közös európai valuta

Most van is oka az erősödésnek, egyúttal a forint is jó formába került.

Fellegi Tamás Péter
2020. 07. 23. 10:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Óriási erősödésbe kezdett az euró a dollárral szemben, és 2018 óta nem látott szintet ért el. Most van is oka az erősödésnek, egyúttal a forint is jó formába került.

Néhány hónapja, a koronavírus-járvány kitörésekor hirtelen a dollár lett a legkeresettebb valuta, ahogy ez válságok idején gyakran előfordul. Azóta azonban nagyot változott a világ: immár egyre kevésbé vonzó az amerikai valuta, miközben szárnyra kapott a közös európai fizetőeszköz, árfolyama 1,16 dollárig emelkedett.

Az árfolyam-alakulásnak most jól meghatározható okai vannak. Az amerikai és az európai költségvetési politika között jelentős eltérés alakult ki, a monetáris politikában pedig két új irányzat jelent meg: az amerikai kamatok az európai szintre csökkentek, ugyanakkor az eszközvásárlási programok az USA esetében sokkal nagyobbak, mint Európában.

Az árfolyamra mindez úgy hat, hogy míg korábban lényegében a dollár volt az egyetlen fejlett piaci valuta, amelynek értékelhető kamata volt, ezért nagy volt iránta a kereslet, most ez a hatás megszűnt. Ugyanakkor az európainál jóval nagyobb mértékű amerikai eladósodás és a korlátlan eszközvásárlási program olyan mértékű fedezetlen dollárkibocsátást jelent, amely már aggodalmat kelthet a befektetőkben.

Az eurózóna az elmúlt hónapokban bebizonyította, hogy ahol ennyi tagállamnak kell egyezségre jutni, ott nem lehet féktelen pénzkibocsátást megvalósítani, ez pedig hosszú távon is az euró stabilitásának a záloga.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.