Kevés az áru földön, vízen, levegőben

Jelentős, 10-30 százalékos visszaesést tapasztaltak a szállítmányozók áprilisban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A Magyar Szállítmányozók Szövetsége kérdőíves felmérésében arra volt kíváncsi, hogy tagjai mit tapasztalnak a járványhelyzet hatásaiból.

2020. 05. 04. 10:48
null
A korlátozások ott is sok kárt okoztak, ahol jól indult az év Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átlagosan 10-30 százalékos visszaesést mért a Magyar Szállítmányozók Szövetsége a tagjainak kérdőíves kikérdezésén alapuló felmérésében, azonban az egyes szállítmányozási módok között jelentős eltérések láthatók. A szállítmányozók, akik honlapjukon tették közzé az eredményeket, felhívták az olvasók figyelmét, hogy semmiképp ne tévesszék össze őket a fuvarozókkal. Magyarázatuk szerint – bár kétségtelenül ugyanannak az árunak a mozgatásáról van szó – a szállítmányozók szervezik meg az egyes transzportokat, míg a fuvarozók végrehajtják a szállítási műveletet.

A felmérés megállapítása szerint a belföldi közúti forgalomban az élelmiszer, a gyógyszer és a fogyasztási cikkek forgalma nem esett vissza jelentős mértékben. A felmérésből az is kiderül ugyanakkor, hogy az autóipari cégek szinte teljes és az egyéb ipari cégek nagy részének leállása miatt a visszaesés mértéke nagyságrendileg 20 százalék volt. A nemzetközi közúti forgalomnak komolyabb, 25-30 százalékos visszaeséssel kellett szembenéznie. A kereslet drasztikusan visszaesett, rá­adásul a napról napra változó korlátozások, a kiszámíthatatlan határhelyzet és a védelmi intézkedések tovább nehezítették ezt a szolgáltatást.

A vasúti szállítás vegyes képet mutatott. Az autó- és acélipari szállítások száma itt is jelentősen csökkent, azonban voltak olyan területek, ­például a mezőgazdasági termékek szállítási pia­ca vagy az Olaszországból Magyarország felé irányuló import, ahol a vasút még növelni is tudta a részesedését. A visszaesés mértéke így összességében 10-15 százalék volt.

A korlátozások ott is sok kárt okoztak, ahol jól indult az év
Fotó: Kurucz Árpád

A tengeri konténeres szállítmányozás idei éve erősen indult, azonban a kínai korlátozások az elsők között érintették a forgalmat, 25 százalékos visszaesésével a nagyobb veszteséget elszenvedő területek közé tartozik. Márciusban még hiányozott az üres konténerkapacitás a magyar export rakodásához, amely probléma azonban áprilisra megszűnt.

A légi szállítmányozásban egyelőre 20 százalék alatti visszaesésről számoltak be a cégek. A kereskedelem gerincét jelentő kínai export-import áruforgalom jelentősen visszaesett, de már vannak biztató jelek, az exportkapacitás a korábbi hetekhez képest jelentősen javult. Ázsia többi része és Ausztrália forgalma továbbra is alacsony szinten van. A transzatlanti vonalak kritikusak, a rendelkezésre álló kapacitás kevés, és még az erősen lecsökkent mennyiség kiszolgálására is gyakran kevésnek bizonyul.

A folyami szállítmányozás már egy évtizede komoly gondokkal küzd, elsősorban a Duna alacsony és kiszámíthatatlan vízállása miatt. A hajók alacsony vízállásnál nem tudnak a teljes erőforrásaiknak megfelelő árumennyiséget elszállítani, ezáltal veszítenek versenyképességükből, így gyakran a vasúti, sőt időnként a közúti szállítás is előnyösebb megoldást jelent a megbízók számára. Az elmúlt évtized 30-50 százalékos visszaesésén felül a koronavírus-járvány további 10 százalékkal sújtotta az ágazatot.

Állami támogatás Ausztriában

Támogatást ígért az osztrák kormány a vasúti árufuvarozási ágazatnak. A vasút fejlesztése nemcsak az ellátás, de az éghajlatvédelem szempontjából is vitathatatlanul fontos. Az ágazattal és az európai partnerekkel egyeztetve készítik elő a szükséges és észszerű intézkedéseket – nyilatkozta az osztrák Klímavédelmi Minisztérium. Azt azonban leszögezték, hogy csak szigorú feltételek mellett nyújtják az állami támogatást. Komoly költségtakarékossági és hatékonyságnövelési programot szorgalmaznak a támogatás öt százalékának értékében, amely 6,2 milliárd euró támogatás esetén 310 millió eurót jelentene. Andreas Matthä, az ÖBB vezérigazgatója erre úgy reagált, hogy így is takarékoskodnak, hiszen már a krízis előtt elindították a „Nordstern” átalakítási programot, amely meghatározza a konszern jövőbeni irányait.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.