Kevesebb sör fogyott a járvány miatt

A jól teljesítő export tartotta talpon a magyar gyártókat, de egyes kategóriákat ugyanolyan mértékben kerestek itthon is, mint egy évvel korábban.

Forrás: MTI2021. 02. 14. 11:49
A képviselők kerülnék a helyi kocsmákat
A képviselők kerülnék a helyi kocsmákat Fotó: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó – a Borsodi, a Dreher, a Heineken, a Carlsberg és a Pécsi – teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, kilenc százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest – közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója az MTI érdeklődésére.

Kántor Sándor a csökkenést a horeca-szektort (hotelek, éttermek, kávézók) érintő járványügyi intézkedésekkel magyarázta. A hordós sör forgalma 2020-ban az előző évinek közel felére csökkent, az eladott 297 ezer hektoliter a teljes forgalom 4,8 százaléka. A hordós sör értékesítése mellett az újratölthető üvegben forgalmazott sör forgalma szenvedte el a legnagyobb csökkenést, ennek eladása 26 százalékkal esett, 965 ezer hektolitert ért el.

Az exportnak köszönhetően nem maradt túl sok sör a raktárakban
Fotó: MTI/Balázs Attila

A belföldi kereslet csökkenésével szemben az exportált sör mennyisége 12 százalékkal nőtt tavaly 2019-hez képest.

Az elsősorban a környező országok piacaira irányuló kivitel 521 ezer hektolitert tett ki, elérve a 2020. évi 5378 millió hektoliteres magyarországi termelés 9,7 százalékát. A szuper prémium és az ízesített alkoholmentes sörök forgalma közel megegyezett az előző évivel. A szuper prémium sörökből 308 ezer hektoliter, míg az ízesített alkoholmentes sörökből 244 ezer hektoliter fogyott.

Az öt legnagyobb magyar sörgyártó 2020-ban 75,865 milliárd forinttal gazdagította a költségvetést, ez 7,5 százalékkal maradt el a 2019. évi adóbefizetésektől.

Az e cégek által 2020-ban foglalkoztatott 1612 munkavállaló az előző évi létszámot közel két százalékkal haladta meg, amit elsősorban a koronavírus-járvánnyal összefüggésben meghozott intézkedések miatt kialakuló többletfeladatok ellátása indokolt.

Kántor Sándor szerint egyelőre nehéz előrejelezni, hogy gazdasági szempontból az iparág előtt milyen év áll. Az év első hónapjában a belföldön termelt 346 ezer hektoliter sör mennyisége közel azonos a múlt év hasonló időszakának termelési eredményével, bár a söripar januárban nem tudott hordós sört értékesíteni, és a vendéglátásban szintén számottevő részesedésű üveges sör mennyisége a tavaly januári forgalom felét sem érte el.

A vendéglátóhelyek januárban egyáltalán nem rendeltek hordós sört
Fotó: Reuters

Kántor Sándor szerint az első havi forgalmi adatokból látható, hogy az év eleji szezonra jellemző módon a hagyományos sörökre magasabb a kereslet, mint az alkoholmentes változatokra. Az év folyamán azonban az várható, hogy a korábbiakhoz hasonló lesz az alkoholmentes ízesített és ízesítetlen sörökre az érdeklődés, vagyis ebben a szegmensben az előző időszakot meghaladó igényt vár a söripar.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.