Kezdődik a hajózási szezon a Balatonnál

Rövidesen közbeszerzést írnak ki új hajók beszerzésére.

2020. 05. 28. 22:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bevetésre készen horgonyoz a siófoki sólyatérben a 32 vízi járműből álló balatoni flotta kilenc személyszállító hajója. Az elmaradt húsvéti szezon­nyitó és az április–májusi üzemszünet után szombaton a legnagyobb kikötőkből kifutnak a menetrendi és a sétahajók, a szántód–tihanyi komp pedig továbbra is negyvenpercenként közlekedik. Az utasforgalomtól függően egyes hajókon kerékpárszállításra is lehetőség lesz, a menetjegyárak csak az első díjzónában emelkednek 100-200 forinttal – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), amely május 30-tól hét útvonalra indít menetrendi járatot és kilenc, nagy vendégforgalmú település kikötőjében sétahajó is várja az utasokat.

Siófokról Füredre, Tihanyba és vissza, továbbá Fonyód és Badacsony, Balatonboglár és Révfülöp között naponta négy-négy alkalommal szállhatunk hajóra, a Györök–Balatonmáriafürdő útvonalon napi három-három menetrendi hajó ingázik. Siófokon és Füreden naponta ötször, Keszthelyen négyszer, Badacsonyban, Bogláron, Györökön, Máriafürdőn és Lellén a hét végén várja az utazókat sétahajójárat.

A hajók zárt területein kötelező, a nyitott részeken ajánlott a szájmaszk viselése, illetve kutya csak pórázon és szájkosárral szállítható a balatoni vízi járműveken. A járványügyi szempontok miatt ajánlott a pénztáraknál bankkártyával fizetni a menettérti jegyet, sorban álláskor pedig az elvárható távolságot be kell tartani.

A hét elején közzétett díjtáblázat szerint a menetrendi és a sétahajókon nem lesz számottevő jegyáremelés. Az első díjzónába eső Füred–Tihany, Boglár–Révfülöp, Fonyód–Badacsony, Balatonmáriafürdő–Balatongyörök útra szóló jegy ára 1500-ról 1600-ra emelkedik, a többi díjzónában változatlanok maradnak a tarifák. Az első díjzónában egy négytagú családi jegy 4050 helyett 4320 forintba kerül, ha két felnőtt és három gyerek utazik, akkor 4725 forint helyett 5040-et kell fizetni. Az egyórás sétahajódíjak 100, a kétórások 200 forinttal emelkednek.

A Bahart több gazdaságtalan járatot is megszüntet, ahogy azt megírtuk: megkezdődik a magyar flotta csaknem teljes cseréje. Az idei szezonban nem indul esti járat Balatonfüredről Siófokra, nem lesz gyorsjárat Siófok és Füred, Fonyód és Badacsony között. „Nyugdíjba vonul” a Hunor és a Ma­gor gyorshajó, az öreg Arács és az Akali motoros, az Aqua Pannonia pedig átkerül a Bahart ipari flottájába. Rövidesen közbeszerzést írnak ki új hajók beszerzésére. A flotta korszerűsítése része annak a ­reorganizációs tervnek, amely 2030-ig a Bahartot európai színvonalú hajózási vállalattá alakítja nagyszabású fejlesztéssel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.