Kilencszáz útszakasz 2400 kilométeren

Azok a közutak is jobb állapotba kerülhetnek, amelyek felújítására forráshiány miatt eddig nem volt lehetőség, ám szerepelnek a javítandó szakaszok listáján — közölte Mosóczi László, miután a kormány megemelte az útfelújítási program keretét. A területért felelős államtitkár jelezte azt is, hogy jelenleg egyszerre három, az utak karbantartását célzó program fut országszerte.

Magyar Nemzet
2019. 07. 26. 9:27
null
Budapest, 2017. május 19. Úthenger a MOL szabadalma alapján fejlesztett és gyártott, gumibitumen technológiával készülő pesti alsórakpart XIII. kerületi szakaszán 2017. május 19-én. A számos díjat nyert környezetbarát eljárással a közlekedés csendesebb, biztonságosabb és az út élettartama is hosszabb, mint a hagyományos aszfaltutaké. MTI Fotó: Mohai Balázs Fotó: MTI Fotó: Mohai Balázs
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány 16,4 milliárd forinttal megemelte a Komplex útfelújítási program pénzügyi keretét, ezzel biztosította a 2017-ben kijelölt, de forráshiány miatt meg nem valósult útfelújítások elvégzéséhez szükséges pénzügyi forrást – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára tegnapi sajtótájékoztatóján.

A távirati iroda tudósítása szerint a többletforrásból 13 megyében 55 helyszínen összesen 113 kilométernyi útszakasz újul meg az ősztől, a munka döntő többségét 2020-ban végzik el. Az államtitkár felidézte, hogy 2010 és 2018 között több mint 5500 kilométer felújított útszakaszt adtak át. Az elvégzett beruházások össz­értéke mintegy 690 milliárd forint volt, amit uniós és hazai forrásból fedeztek. Csak tavaly több mint ezer kilométernyi útszakaszt tettek rendbe, útfelújítási szempontból tehát 2018 volt a legeredményesebb.

Fotó: MTI Fotó: Mohai Balázs

Mosóczi László arról is beszélt, hogy jelenleg három útfelújítási program fut Magyarországon. Hazai forrásból 2016-ban indult a Komplex útfelújítási program, az újabb forrásbiztosítással ennek keretösszege meghaladja a 174 milliárd forintot.

A kezdeményezésben több mint 550 útszakasz újul meg 2016 és 2020 között mintegy 1500 kilométeren. A hazai és uniós finanszírozású Terület- és településfejlesztési operatív program segítségével 2014–2020 között 55 milliárd forintból a megyei önkormányzatok bevonásával kijelölt 184 útszakaszt korszerűsítenek 520 kilométer hosszon. A Magyar falu programban éves szinten ötvenmilliárd forint áll rendelkezésre a vidéki bekötő- és összekötőutak korszerűsítésére.

Az idén induló első ütemben 165 útszakasz helyreállítását tervezik 430 kilométeren. Mosóczi László hangsúlyozta, a három programban már rögzített projektlisták alapján 2016 és 2020 között összesen 280 milliárd forintból több mint kilencszáz hazai útszakasz színvonala javul több mint 2400 kilométeren.

Az államtitkár jelezte: a kormány a közlekedési hálózatok folyamatos bővítése mellett kiemelt feladatának tartja a meglévő elemek karbantartását is. A jobb minőségű közutak hozzájárulnak a helyi gazdaság, a foglalkoztatás és a turizmus élénküléséhez. Kiemelten támogatják a közútkezelő üzemeltetési és fenntartási feladatainak ellátását is, erre a célra 2016 és 2020 között összesen négyszázmilliárd forintnyi költségvetési forrást biztosítanak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.