Magosz: Négymillió földtulajdonos van Magyarországon

Négymillió földtulajdonos van Magyarországon, de csak 200 ezer gazdálkodik, és az 50 százalékuk bérli a földet – mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Forrás: MTI2019. 09. 30. 17:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jakab István elmondta, a Magosz azt szeretné, ne aprózódjanak el a birtokok, hiszen versenyképes művelésre van szükség. Ezért annak kellene örökölnie családon belül a földet, aki művelni szeretné.

Hozzátette, az elmúlt 8 évben az öröklés miatt 619 ezer földrészlet keletkezett.

A végrendelkezés sem oldja meg teljesen a helyzetet, hiszen a földet illetékmentesen lehet örökölni, azonban a gazdaság eszközeit már nem.

Szabályozni kell továbbá a minimálisan örökölhető földterület méretét, hiszen egy ponton túl már nem éri meg tovább aprózni az adott birtokot – tette hozzá.

Elmondta azt is, az Európai Unió legtöbb tagállamában van speciális öröklési szabályozás, Magyarországon azonban ilyen nincsen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.