Magyarország a 21. az önvezetési technológia alkalmazására felkészült országok listáján

Az önvezetési technológia alkalmazására leginkább felkészült országok világrangsorában a KPMG a 21. helyre sorolta Magyarországot, a listát Hollandia vezeti, a második Szingapúr, míg a harmadik Norvégia lett.

Forrás: MTI2019. 03. 07. 20:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A könyvvizsgáló és tanácsadó cég az MTI-nek megküldött közleménye szerint a társaság 25 szempont alapján 4 pillért állított fel, és ezeket értékelte az egyes országokban: szabályozás és jogalkotás, technológia és innováció, infrastruktúra, illetve fogyasztói elfogadottság.

A rangsorban jó eredményt értek el azok az országok, ahol már működik vagy hamarosan elindulnak olyan tömegközlekedési eszközök, amelyek közutakat használnak, de sofőr nélkül közlekednek. Ugyancsak jó eredményre számíthattak azok az országok, amelyek önálló kormányzati szervezetet hoztak létre az önvezetés bevezetésének támogatására.

Hollandiában a kormányzat aktív szerepet játszik az önvezetés bevezetésnek kidolgozásában, 2019 márciusában például várhatóan kiadják az első önvezető jogosítványt. Az ország központi szerepet játszik a nyugat-európai fő szállítási folyosókra tervezett konvojos rendszer kialakításában. Ebben a rendszerben a Benelux államok, Franciaország és Németország legfontosabb szállítási útvonalain olyan 100 járműből álló kamionkonvojok állnának össze – akár 30 centis követési távolsággal, amelyeket egy ember által vezetett, fő jármű vezet fel.

Ugyancsak jó eredményre számíthattak azok az országok, amelyek önálló kormányzati szervezetet hoztak létre az önvezetés bevezetésének támogatására, Magyarország és Szingapúr is részben ennek köszönheti előkelő helyezését – áll a közleményben.

Az is fontos szempont volt, hogy a kutatás-fejlesztésben milyen szerepet játszanak az országok. „Magyarország helyezésében fontos tényező a kutatás-fejlesztés szempontjából, hogy készül egy komplex, az önvezető autókhoz tervezett tesztpálya Zalaegerszegen. Továbbá ígéretes, hogy a BMW is idetelepíti következő generációs járműveinek gyártását, ugyanakkor olyan globális jelentőségű önvezetéssel foglalkozó startup is működik Budapesten, mint az AImotive.” – idézi a közlemény Zsótér Mártont, a KPMG emobilitásért felelős menedzserét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.