Májustól már elérhető a Diákhitel Plusz

Az intézkedésekkel a járvány miatt kialakult gazdasági válságban bajba kerülő embereket támogatják,

Forrás: MTI2020. 04. 10. 19:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Május 1-től lesz elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz, augusztus 15-étől pedig több mint duplájára emeli a kormány a Diákhitel1 havonta igényelhető összegét – közölte az Innovációs- és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Diákhitel Központ pénteken az MTI-vel.

A közleményben Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kiemelte, hogy a koronavírus járvány miatt kialakult gazdasági nehézségek és a hallgatókat is nagy mértékben érintő munkaerőpiaci visszaesés pénzügyi hatásainak enyhítéseként május 1-től december 31-éig az eddigi hallgatói hiteleken kívül bevezetik a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Pluszt.

Az új termék a felsőoktatási hallgatóknak legfeljebb 500 ezer forint, míg az innovációs- és technológiai miniszter által meghatározott felnőttképzésekben résztvevőknek maximum 1,2 millió forint összegben lesz elérhető.

A Diákhitel Pluszt aktív jogviszonyú hallgatók, illetve a felnőttképzésben 18-55 év közötti tanulók vehetik igénybe. Az új terméket igénylők is jogosultak arra a kormány által 2018-tól bevezetett családtámogatásra, amely alapján a második gyermek megszületése esetén az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes diákhitel-tartozást elengedik.

Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a diákhitelekkel kapcsolatos intézkedések is a járvány miatt kialakult gazdasági válságban bajba kerülő embereket támogatják, méghozzá úgy, hogy az a későbbiekben is segítse őket a munkaerőpiacon.

A közleményben tájékoztattak arról is, hogy a Diákhitel Plusz bevezetésével egy időben az 1,99 százalékos kamatozású Nyelvtanulási Diákhitel megszűnik, az eddig felvettek májustól szintén kamatmentessé válnak a költségvetéstől kapott kamattámogatásnak köszönhetően.

A kormány pénteken kihirdetett rendelete lehetővé teszi azt is, hogy a felsőoktatásban tanuló több százezer hallgató májustól az első szemeszterre visszamenőleg is igényelhesse a kedvező kamatozású, szintén szabad felhasználású Diákhitel1-et akár 350 ezer forint értékben, továbbá meghosszabbítja június 15-ére és december 31-ére a Diákhitel1 igénylési és keretemelési határidejét. Ezzel a hallgatók számára további pluszforrások igénybevételét teszik lehetővé – írták.

Azt is közölték, hogy a kormány döntése értelmében a szabad felhasználású Diákhitel1 eddigi havi maximum 70 ezer forintos keretét 150 ezer forintra emelik augusztus 15-étől. Ez alapján a következő felsőoktatási tanévtől a hallgatók évi akár 1,5 millió forint kedvező kamatozású szabad felhasználású diákhitelt igényelhetnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.