Már a befektetők is hitelből vesznek lakást

2019. 05. 06. 15:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lakáskiadás továbbra is jó befektetést jelent, igaz, az utóbbi időben csökkent a hozam: az Ingatlan.com és a Money.hu elemzése szerint a fővárosban az idén mintegy öt és fél százalékos bruttó hozamot lehet elérni egy lakással, ami jócskán elmarad a 2017-re számított csaknem hét százaléktól.

– Más befektetésekhez viszonyítva még mindig csábító lehet ez az eredmény azoknak, akik most fektetnének ingatlanba. A kiadásból származó hozamcsökkenést elsősorban az okozza, hogy a lakások ára folyamatosan emelkedik – mutatott rá Balogh László, a hirdetési oldal vezető gazdasági szakértője.

Ezt bizonyítja, hogy az V. kerületben, ahol a lakások négyzetméterének átlagos kínálati ára csaknem 1,1 millió forintra nőtt, az átlagos hozam négy és fél százalékra csökkent. Ezzel szemben a XVIII., a XXI. vagy a XXIII. kerületben, ahol viszonylag alacsonyak az árak, de a bérlők által keresettek, akár hét százalék körüli hozamot lehet elérni egy lakással.

Az árak emelkedése és a befektetés hozamánál alacsonyabb hitelkamatok miatt a kisbefektetők körében is egyre népszerűbb a hitelre történő vásárlás. A portál szakértője szerint azonban a kölcsönfelvétellel kombinált befektetés kockázatos, így csak azoknak javasolt, akiknek más biztos jövedelemforrásuk is van.

Az OTP Bank Hello Otthon című kutatása szerint a legtöbben kényszerként vagy átmeneti állapotként tekintenek a lakásbérlésre, elsősorban azért, mert a bérleti díj kifizetése után nem feltétlenül marad megfelelő mértékű – akár lakáscélú – megtakarítás. Ugyanakkor a lakásbérlés minden szempontból felfutóban van, amit a bérleti díjak emelkedése is mutat.

Az OTP Ingatlanpont elemzése szerint, ha valakinek lenne valamennyi önereje, akkor tízéves időtávban gondolkozva, a hitelkamatokat is figyelembe véve sokkal jobb döntés a lakásvásárlás, mint a bérlés. A részben hitelből finanszírozott befektetési célú lakásvásárlásnál – azaz a lakásvásárlást követő bérbe adásnál – ugyanakkor sok esetben az a fő döntési szempont, hogy az albérlőtől kapott havi bérleti díj fedezi-e a törlesztőrészletet és várható-e az ingatlanárak emelkedése.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.