Már Ceglédre is utazhatunk emeletes vonattal

Az első KISS motorvonat augusztus 24-e óta jár rendszeresen a Budapest-Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon

Magyar Nemzet
2020. 09. 19. 13:16
null
Immár hat szerelvény dolgozik a fővárosi agglomerációban
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember 21-én forgalomba áll a második KISS emeletes motorvonat, miután az előzetes vizsgálatokat, teszteket követően megszerezte a szükséges engedélyeket. Így jövő hétfőtől már a ceglédi vonalon is utazhat a nagyközönség a modern járművekkel – közölte a MÁV-csoport.

Mint ismert, az első KISS augusztus 24-én indult útnak újra a Budapest-Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon. Azért újra, mert az új emeletes motorvonat eredetileg – az előzetes vizsgálatokat, teszteket követően, a szükséges engedélyek birtokában – márciusban kezdte meg az utasforgalmi próbaüzemet, amit akkor a kialakult járványügyi helyzet miatt meg kellett szakítani. A gyártó Stadler ugyanis a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalóinak az azonnali hazarendeléséről rendelkezett. Emiatt a Stadler az utasforgalmi próbaüzemhez szükséges műszaki felügyeletet nem tudta ellátni.

Az emeletes vonat jövő heti, 100a vonali tervezett menetrendje a vasúttársaság honlapján is elérhető.

Szeptember 8-tól a MÁV a Budapest elővárosában közlekedő valamennyi utasszállító szerelvényét, így a KISS emeletes motorvonatokat is naponta fertőtleníti. A vasúttársaság továbbra is arra kéri utasait, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a közösségi közlekedési eszközökön mindenkinek kötelező az arc (száj és orr) eltakarása, ezt szeptember 15-e óta fokozottan ellenőrzik a vonatokon.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.