Már kaphatók a jegyek a sanghaji járatra

A közvetlen járat indulását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly novemberben jelentette be.

Munkatársunktól
2019. 02. 23. 13:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdték a jegyértékesítést a június 7-én induló közvetlen légi járatra Sanghaj és a magyar főváros között – közölte tegnap a repteret üzemeltető Budapest Airport. Sanghaj a következő közvetlen ázsiai célállomás, amely már a magyarországi utasok számára hamarosan elérhető, a China Eastern Airlines leányvállalata, a Shanghai Airlines által. Az Air China közvetlen Peking–Budapest járata bevált, ennek nyomán kerülhetett fel a kínálatba az újabb kínai célállomás.

Az új járatot a Shanghai Airlines Boeing 787-9 Dreamliner típusú géppel üzemelteti. Ez a repülő 285 utast képes szállítani. A kiindulópont a Sanghaj–Putung nemzetközi repülőtér lesz, és a tervek szerint éjfél körül induló gép mintegy tíz óra alatt teljesíti az utat a magyar fővárosig, ahová hajnali hat óra után érkezik meg. A Shanghai Airlines jelenleg heti három járat indítását tervezi, szerdán, pénteken és vasárnap.

A China Eastern Airlines több mint 600 légi járművet üzemeltet. Ezek átlagos életkora kevesebb mint öt és fél év – a nagy légitársaságok mezőnyében ez a világon az egyik legfiatalabb flotta. A SkyTeam szövetség tagjaként a China Eastern Airlines több mint százmillió utast szolgál ki világszerte, így a világ hetedik legnagyobb légitársasága, 177 országban 1052 célállomással.

A közvetlen járat indulását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (képünkön) tavaly novemberben jelentette be.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.