Már látszik a bértámogatás hatása a munkaerőpiacon

Bár a statisztikai adatokban már megmutatkoznak a kedvezőtlen munkaerőpiaci folyamatok, a kormány mindent megtesz, hogy a megszűnő állásokat újakkal pótolja – mondta az ITM államtitkára a statisztikai hivatal jelentésére reagálva. Bodó Sándor szerint a bértámogatási programokkal eddig 225 ezer munkahelyet sikerült megvédeni.

Forrás: MTI2020. 06. 29. 10:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései egyre jobban érzékeltetik a hatásukat – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb foglalkoztatási adatait értékelve. A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4,399 millió fő volt 2020 májusában, 134 ezer fővel alacsonyabb, mint egy évvel korábban – áll a KSH jelentésében. Ugyanakkor a koronavírus és annak gazdasági következményei komoly hatással voltak a munkaerőpiacra is: a munkanélküliek száma 215 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,7 százalékra emelkedett májusban.

Bodó Sándor kiemelte, hogy a piaci munkahelyek száma a gazdaság újraindulásával folyamatos növekedésnek indulhat, de fontos, hogy a kormány minden eszközzel, többek között bértámogatásokkal is segítse a vállalkozásokat az újrakezdésben. A kormány emiatt mindent megtesz azért, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megvédje, és amennyit a vírus mégis tönkretesz, annyi újat létrehozzon. Ennek érdekében döntött a kormány a Gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásáról.

Az ITM által koordinált bértámogatási programokkal eddig 225 ezer munkahelyet sikerült megvédeni. A munkahelyvédelmi bértámogatásban országosan mintegy 185 ezer munkavállaló részesült, a munkahelyteremtő bértámogatás pedig 25 ezer ember elhelyezkedését tette lehetővé. Emellett a kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók után járó kedvezményre is több mint 16 ezer munkavállalóra érkezett be kérelem. A programok mostanáig összesen több mint 15 ezer vállalkozásnál teszik lehetővé a képzett munkaerő megtartását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.