Már telítődnek a fővárosi hotelek

Több felső kategóriás fővárosi hotelben már gyorsan telítődnek a szálláshelyek az idei kiemelt időszakokra, az előfoglalások alapján érezhetően kitart a magyar főváros tavaly tapasztalt rendkívüli népszerűsége a külföldi küldőpiacokon – jelezték lapunknak iparági körökből. Már csak a decemberi adatok hiányoznak a 2019-es eredményhez, amely a várakozások szerint Budapesten minden korábbit felülmúló rekordévet igazol majd. Az idei év során a leggyakrabban brit és amerikai turistákkal találkozhatnak a fővárosiak.

2020. 01. 23. 7:34
null
Sok külföldi most foglal szállodai szobát a nyári utazásához Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbi évek elejéhez képest lendületesebben fogynak az elérhető szálláslehetőségek a belvárosi négy- és ötcsillagos hotelekben a 2020-as fő időszakokra, ünnepekre.

A leginkább külföldről érkező előfoglalások alapján elmondható, hogy az előző évben folyamatosan tapasztalt népszerűség kitart a nemzetközi piacokon, a magyar fővárost várhatóan rengeteg utazó fogja felkeresni az idén is – mondták lapunknak szállodapiaci szereplők.

Jó előre terveznek a határon túlról érdeklődő turisták: a tapasztalatok szerint már az év végi ünnepekre, de pél­dául húsvétra, az augusztusi állami ünnepre vagy az azt megelőző zenei és sportrendezvényekre, illetve a nyári labdarúgó-bajnokság idejére biztos vendégkört tudhat magáénak több hotel a frekventált kerületekben, a közismert látványosságok, illetve a meghirdetett nemzetközi rendezvények, stadionok környékén.

Sok külföldi most foglal szállodai szobát a nyári utazásához
Fotó: Bach Máté

Bár a korábbi években a vendéglátóhelyek, szállodák alkalmazottai sok helyütt inkább január­ban mentek el hosszabb pihenésre a forgalmas év végi szezon után, ezúttal viszont kisebb mértékben csitult decemberhez képest az érdeklődés a klasszikus városnézős utazóközönség körében, vagyis főként a belvárosban továbbra is magas fordulatszámon pörögnek a szolgáltatók.

A nemzetközi közönségszavazáson legjobb európai úti célnak választott Budapesten tavaly az ősz elmúltával már szinte megszokottá vált, hogy a korábbi évekhez mérten hónapról hónapra rekordokat döntöget a város látogatottsága, a nagyobb hírű események idejére ráadásul már akkoriban is hetekkel, hónapokkal korábban megteltek a hotelek.

Az év végére pedig a várakozásokat is felülmúló ütemben özönlöttek hozzánk a külföldiek az újabb európai első helyezést produkáló adventi vásári forgatagnak is köszönhetően. A csúcsteljesítmény a bevételekben, a vendégszámban, éjszakában mérve a legutóbb kiadott novemberi statisztikai jelentés alapján biztos, hogy decemberben is megvalósult, ráadásul nemcsak a hotelekben, hanem az Airbnb szállásokon is.

Léptékét tekintve régen látott élénkülés látszik a budapesti szálláshelyek november havi forgalmában, amikor a bruttó árbevételek a húszmilliárdos határt súrolták, ami az előző év utolsó őszi hónapjával összevetve két számjegyű növekedést jelent – állapította meg lapunknak küldött elemzésében a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ.

Felidézik: az év végi szezont megelőző hónapban kifejezetten erős, 75 százalék körüli volt a hotelszobák kihasználtsága, miközben éves viszonylatban érezhetően emelkedni tudtak az árak is – az első tizenegy hónap átlaga szerint tavaly 28 231 forintba került egy éjszaka a fővárosi hotelekben.

A forgalmi adatok azt is mutatják, hogy immár tartósan gyengül az osztrák, a holland, a szerb, a belga, a japán, az ausztrál és a csekély potenciállal rendelkező Izlandot kivéve általánosságban az egész észak-európai küldőpiac. Ezzel szemben nagyon megnőtt a Budapestre látogatók száma Lengyelországban, Litvániában, Lettországban és Ukrajnában.

Továbbá a stabil francia és orosz beutazóturizmus mellett megugrott az Izraelből érkezők aránya is, miközben a legtöbb vendéget sorrendben az Egyesült Királyság, az USA és Németország, Olaszország és Spanyolország delegálta 2019-ben Budapestre – az angol turisták egyébként nem csupán a forgalmasabb időszakokban, hanem egész évben nagyszámban vannak jelen a főváros mindennapjaiban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.