Máshol fog felépülni a repülőtéri parkolóház

A Ferihegyi reptér közúti fogadóterében tervezett hatszintes parkolóházat a Budapest Airport és a magyar kormányzat közös tervei szerint más elképzelés alapján építi meg a repülőtér kezelője. A vasúti összeköttetés szempontja felülírja a korábbi fejlesztési terveket, a terjedelmes épület ugyanis akadályozta volna a légikikötő vasúti állomásának megközelítését.

2020. 01. 27. 9:32
null
Új tervek vannak a légikikötő autós és vasúti megközelítésére Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új, a korábbinál konstruktívabb kapcsolat alakult ki a magyar kormányzat, valamint a Budapest Airport (BA) tulajdonosai és menedzsmentje között, aminek kézzelfogható bizonyítéka a bádogterminálként emlegetett utasbeszállító bezárása és az új fapadosmóló első ütemének forgalomba helyezése. A sürgős feladatok között azonban ott van a parkolóház kérdése is, amelynek megoldása most körvonalazódik.

Mint ismert, a hatszintes parkoló­házat a BA korábbi vezetése kezdte el építeni, de a beruházás hatósági engedély hiányában jelenleg is áll. A területet lezárták, ami érdemben nehezíti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának használatát, hiszen az A és B épületszárnyak, valamint a reptéri hotel által határolt, futballpálya nagyságú parkoló vált megközelíthetetlenné. A BA az Air­portal.hu kérdésére most azt közölte: a parkolóházat a kormányzattal egyeztetett koncepció alapján máshol tervezik megépíteni.

Új tervek vannak a légikikötő autós és vasúti megközelítésére
Fotó: Mirkó István

A hatszintes parkolóház létesítése azért váltott ki vitát a kormányzat és a reptér üzemeltetője között, mert a terjedelmes épület akadályozta volna a reptéri vasút állomásának megközelítését. A parkolóházat a tervezett helyén azonban most már semmiképpen nem lehet megépíteni. A napokban került nyilvánosságra Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárának írásbeli kérdésre adott válasza. Ebből kiderül, hogy az ügyben szakhatóságként eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal álláspontja szerint a repülőtér vonzáskörzetében több hasonló profilú építmény is található, ezért a parkolóház felépítése nem indokolt, az kedvezőtlenül befolyásolná a jövőbeni tömegközlekedés fejlesztésének lehetőségét, ezért nem adnak ki hozzájárulást.

A vasút megvalósítására kész koncepció van, aminek lényege, hogy a Budapestet Debrecennel összekötő, reptérhez közeli, de a 2-es terminált jelenleg nem érintő vasútvonal, a 100a két új vágányt kapna. Ezek az 1-es terminál előtt elválnának a fővonaltól, és részben alagúton jutnának el a 2-es terminálhoz, majd Monor után csatlakoznának vissza – mondta az InfoRádióban Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ igazgatója. Így nemcsak egy reptéri expresszvonatot lehetne fenntartani, de a Debrecen–Nyíregyháza–Kecskemét–Szeged felől érkező távolsági vonatok és a Szolnok felől érkező zónázó, vagyis gyorsított elővárosi vonatok is áthaladhatnak a 2-es terminálon. Ezzel a megoldással a keleti, a körvasút révén pedig a nyugati országrészt is átszállás nélkül köthetik be a reptérhez. A vonatok a légikikötőből a Nyugati pályaudvarra és a Keleti felé vagy Kőbánya-Kispesten át Kelenföld felé is mehetnek majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.