Gyerekjáték, konyhakés, raklap: mindent hamisítanak, amin keresni lehet

Huszonnégy tonna hamis öngyújtót égetett el az adóhivatal múlt héten a rákospalotai szemétégetőben. Hogy mekkora kárt okozhat a hamisítás, azt jól jelzi, hogy ez az egyetlen tétel több mint negyvenmillió forintos veszteséget okozhatott volna. A szemétégetés fázisait az adóhivatal szóvivőjével néztük végig, közben megtudtuk, milyen termékeket hamisítanak manapság a leggyakrabban az arra szakosodó illegális körök, s miről veheti észre a fogyasztó, ha silány utánzatot kínálnak neki.

Jakubász Tamás
2020. 11. 05. 6:11
null
2020.10.28. Budapest NAV hamis öngyújtók megsemmisítése, Fővárosi hulladékezelő, szemét Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az októberi napfény végigfut a kukásautó oldalán, amíg a nehézteherjármű irányba fordul, hogy betolasson a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű egyik állásába, és kiöntse, amit reggel gyűjtött össze Budapest kukáiból. A jelenetsor rövid időn belül újból és újból megismétlődik – mindez nem is csoda, lévén hétköznap reggel állunk a rákospalotai erőmű rámpáján. A kamion azonban, amiért itt vagyunk, még nem érkezett meg. – Baleset történt a nulláson, dugó alakult ki, valamennyit még biztosan várni kell – mondja Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője. A szemétégetőbe ugyanis ma a hatóság is szállít megsemmisítendő árut, nem is csekély mennyiségben: huszonnégy tonna hamis öngyújtót hoz a kamion, ami egyelőre valahol az M0-s gyűrűn araszol.

Amiben pénz van, azt másolják is

Amíg a várakozás alatt a kukás­autók sajátos keringőjét nézzük, a szóvivőt arról faggatjuk, miként lehetséges, hogy már az öngyújtót is hamisítják. – Nincs ebben semmi meglepő, az erre szakosodó illegális körök tulajdonképpen mindent hamisítanak – feleli Kis Péter András, majd – a hatóság tapasztalatait felidézve – bepillantást enged a hamisítók módszereibe. A márkás termékek általában drágábbak, a magasabb ár pedig rendszerint jobb minőséget, megbízhatóságot, tartósságot is jelent. A márka a mindig állandó minőség garanciája. A hamisítók minden olyan terméket utánoznak – természetesen jogellenesen –, amire van kereslet. – Rendszerint márkás ruhák, elektronikai cikkek, illatszerek, mosóporok, gyerekjátékok, napszemüvegek és táskák, karórák másolatai érkeznek nagyobb mennyiségben a magyar piacra, de akadnak különlegesnek mondható termékek is. Ilyen például az öngyújtó, ahogy konyhai cikkeket, késeket, sőt az áruszállításhoz használt raklapokat is hamisítják – magyarázza Kis Péter András.

A hamis öngyújtókat mutatja a megsemmisítést felügyelő pénzügyőr. Olyan, mint az eredeti, csak éppen tűzveszélyes. Fotó: Kurucz Árpád

A szemétégetőnél a forgalom egyre nő, a telepen már kisebb sor is kialakult a szemétürítésre váró kukásautókból, mire a várt kamion beérkezik. A rakományt fegyveres pénzügyőrök kísérik – a hamis áru megsemmisítése csak szoros felügyelettel lehetséges. Több egyenruhás felügyeli, hogy a munkások minden hamis öngyújtóval töltött dobozt a tízezer köbméteres szemétbunkerbe dobjanak. A huszonnégy tonna kirakodása eltart egy darabig. Addig több emeletet megmászva fellépcsőzünk az erőmű felső szintjére, ahonnan széles rálátás kínálkozik a folyamatokra. A beömlő szemetet – az adóhatóság szállítmányával együtt – két hatalmas vaskarom, szakkifejezéssel tíztonnás polipmarkolós híddaru emeli a magasba és dobja a kazánok hulladékadagoló tölcsérébe. Orrfacsaró szagok, legyek és galambok – szemétfeldolgozóban erre számítani kell. Érdekességként kerül szóba, hogy a galambok már a hatalmas bunkerben születtek, lényegében fogságban. A madarak ugyanis befelé még megtalálják az utat, kifelé viszont már ritkán.

Parkolóban nem veszünk luxuscikket

Míg a vaskarmok végzik munkájukat, a szóvivő arról beszél, hogyan akadt a tétel a hatóság horgára. – A Távol-Keletről érkező áru belépésekor lett gyanús a szállítmány, a NAV pedig megkereste a céget, amelynek népszerű emblémája szerepelt az öngyújtókon. A társaság jelezte, hogy engedély nélkül előállított darabokról, hamisítványokról van szó. A tétel azután került a hulladékégetőbe, hogy az importőr nem emelt kifogást a megsemmisítés ellen – magyarázza Kis Péter András. – Egyébként – folytatja – gyakori, hogy teherautókon elrejtve próbálják a csempészek behozni a hamis árut Magyarországra, ahogy az sem ritka, hogy alkatrészenként, alkotóegységenként érkeznek a termékek. Pél­dául egyik körben hozzák be a márkajelzés nélküli ruhákat, majd egy másikban azokat a logókat, amelyeket engedély nélkül varrnának rájuk. És ma már az is bevett módszer, hogy eredetiként kísérlik meg behozni a hamis portékát.

Némi lépcsőzés után rövid időre benézünk az irányítóterembe, a képernyőkön a folyamat minden mozzanata közelről nyomon követhető egészen a kazánokban lobogó tűzig. – Parkolókban nem árulnak luxuscikkeket, különösen nem harmadáron és számla nélkül – mondja a szóvivő, amikor arról kérdezzük, hogyan lehet felismerni, hogy hamisítványokkal van dolgunk. – Az utánzatok általában gyengébb minőségűek, így a silányabb megmunkálás, a pontatlan varrás vagy a gyenge csomagolás szemet szúrhat. Más a logó, aránytalan a betűméret, adott esetben a szag is árulkodó lehet. Merthogy az alapanyag kellemetlen szaga rossz minőségre s ezzel hamisításra utalhat – magyarázta Kis Péter András. Hozzátette ugyanakkor, hogy manapság azért előfordulnak kiváló minőségű illegális másolatok is.

Ezer fokon ég a csaló profitja

A szag a hulladékfeldolgozóban is jellemző, belengi a lépcsőházat is, ami a kazánokhoz vezet. A kémlelőnyíláson betekintve, az izzó szemetet szemlélve nincs kétség, hatalmas hő, több mint ezer Celsius-fok dolgozik az óriási eszközökben. A cigaretta meggyújtásához elég, csekély lángot adó öngyújtók is itt végzik a nap végére. A csempészés jelentette probléma azonban nem szűnik meg a tétel elégetésével, az illegális üzlet óriási, a válságos, határzárlatokat hozó időkben sem áll le. – A NAV egyik legfontosabb feladata a hamisítás visszaszorítása, így a szervezet naponta végez ellenőrzéseket piacokon, üzletekben és persze a közutakon, a határon – mondja válaszképpen a szóvivő.

Ezer fokon izzik a szemét. A hamisítványok is itt végezték. Fotó: Kurucz Árpád

A pénzügyőrök elvégezték feladatukat, útjukra indulnak. Dél körül járunk, a telep előtt már az úton várakoznak a kukásautók. Szemét van bőven. A kéményből magasra száll – az ötlépcsős tisztításon átesett – füstgáz. Ezúttal így száll el mindaz az erőfeszítés és anyagi ráfordítás is, amit a hamisítók a jogellenes előállításra, a szállításra, a szervezésre, az ügyeskedésre áldoztak. A hamis termék most nem jut el a fogyasztókig, a hamisító pedig nem juthat hozzá a remélt haszonhoz. Az adóhivatal kerekedett felül, nincs kétség, a részsiker is siker. A hatóság és a hamisítók küzdelme azonban másutt, máskor, más termékek ügyében egészen biztosan folytatódik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.