Sokakat késztet költözésre a járvány

Főként a tavaszról elhalasztott vásárlások és a megváltozott igényekből fakadó költözések mozgatják az ingatlanpiacot. A jelek szerint kitart a nyári felélénkülés, hiszen ősszel is viszonylag sok adásvétel zajlik, mondhatni, a félelem már a múlté. Ugyanakkor a budapesti belvárosban alig-alig cserélnek tulajdonost a lakások, mivel a vevők nem hajlandók a jelenlegi magas árakat megfizetni, az eladók viszont árcsökkentés vagy alku helyett inkább kivárnak.

2020. 10. 10. 6:50
null
Még a csokkal lakást vásárlóknak is maradtak extra kiadásaik Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A koronavírus megjelenésekor, márciusban még volt forgalom a lakáspiacon, akkor sok folyamatban lévő ügyletre került pont. Az igazi mélypontot április–május jelentette, amikor a tavalyi adásvételekhez képest alig tíz-húsz százaléknyi ügylet zajlott. Júniustól tapasztalható az élénkülés, mostanra pedig a múlt évvel összevetve jó hetven százalékon működik a piac – adott helyzetképet lapunknak Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője. A mostani kevesebb adásvétel oka szerinte a külföldiek és a befektetők távol maradásában keresendő; utóbbiak elsősorban akkor lépnének, ha bezuhanna a piac. – Erről azonban szó sincs, újra zajlik az élet az ingatlanpiacon – szögezte le Balla Ákos.

Az árakkal kapcsolatos kérdésünkre a szakértő Budapestet emelte ki: itt a külső kerületekben jellemzően nyolc-tíz százalékkal alacsonyabb áron köttetnek meg a lakásügyletek, mint egy évvel ezelőtt, egyes belső kerületekben viszont szinte lefagyott a piac.

– A belvárosban húsz-harminc százalék kedvezményt kellene adniuk az eladóknak, hogy legyen vevőjük, ennyit azonban nem engednek. Úgy tűnik, sokan arra várnak, hogy legyen vakcina a jövő nyáron, és abban bíznak, hogy akkor magas áron tudják majd értékesíteni a lakásukat – magyarázta Balla Ákos, hozzátéve, hogy sok befektető, aki korábban airbnb-zett, most hosszabb távra keresett bérlőt, és azzal számol, hogy 2022 tavaszán visszatérhet a rövid távú piacra.

Az elmúlt fél év karanténban, home office-ban töltött időszaka sokat változtatott az igényeken. – Egyre több olyan ügyféllel találkozunk, aki kijjebb költözne a nagyvárosból vagy anyagi lehetőségei szerint legalább egy plusz félszobát szeretne a meglévő lakásához képest. Az is tipikusnak mondható, hogy kertet, kertrészt keresnek az emberek, de legalábbis kevésbé sűrű beépítést. Az ötvenlakásos társasházak helyett sokkal keresettebbek most a kisebb, legfeljebb nyolc-tíz lakásos házak – jegyezte meg Balla Ákos.

A tavaszi visszaesés után a lendület főleg az elhalasztott vásárlásoknak köszönhető

Újfajta kereslet megjelenéséről számolt be érdeklődésünkre Benedikt Károly, a Duna House (DH) elemzési vezetője is.

Olyan ingatlanok iránt érdeklődnek most sokan, amelyekre korábban szinte alig volt igény. Az emberek érezhetően keresik a nyugalmat, a biztonságot. A közelmúltban például több adásvételt zártunk a kecskeméti tanyavilágban. Volt, aki Budapestről költözött oda, egy másik pár pedig a győri lakását adta fel egy másfajta életért. Érdekes, hogy az értékesítőink is szívesebben dolgoznak most az agglomerációban, mint a belső kerületekben

– fejtette ki Benedikt Károly, aki szerint a lakáspiac jól láthatóan újraindult, és nem is látják annak a jelét, hogy a közeljövőben megtorpanna a lendület.

A tavaszi bezuhanás utáni visszazárkózás főként az elhalasztott vásárlásokból adódik. – Akik a koronavírus-járvány első hullámakor valamilyen okból inkább kivártak, azok mostanra még jobban átgondolták vásárlási szándékukat és azt, hogy anyagi helyzetük, hitelképességük lehetővé teszi-e a költözést – mutatott rá, hozzátéve ugyanakkor, hogy sok eladónál és vevőnél éreznek bizonytalanságot, igaz, a megváltozott helyzet ellenére nincs riadalom sem a befektetőknél, sem a saját célra vásárlóknál.

– Ne felejtsük el, hogy az elmúlt évek kiszámítható folyamatai után most sokkal nehezebb előretekinteni. Sokat beszélnek például az árak lefékezéséről, stagnálásról, de ez egyáltalán nem igaz az agglomerációban vagy a nyaralóövezetekben, különösen a Balatonnál, ahol még most is áremelkedést tapasztalunk – mutatott rá az elemzési vezető.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.