Meg kell tartani a kutatók állását az újrainduláshoz

Ma fogadják utoljára a kormányhivatalok a kutatás-fejlesztési bértámogatásra vonatkozó kérelmeket. Harmincmilliárd forintot fordított a célra a kormány.

Magyar Nemzet
2021. 05. 31. 10:09
null
20200521 Budapest A Synlab Hungary KFT elérhetővé tette koronavírus szerológiai antitest vizsgálatot. Fotó: Kurucz Árpád KÁ Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Megközelítőleg harmincmilliárd forinttal segítette a magasan képzett szakemberek munkahelyének a megőrzését a kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatása. A kormány nemzetközi kitekintésben is egyedülálló programjának köszönhetően mintegy ezerötszáz cég tarthatta meg többek között mérnökeit és informatikusait a járványhelyzetben. A bértámogatás lehetővé teszi, hogy lendületvesztés nélkül folytatódjon a bővülés a Magyarország jövőjét jelentő innovációban és kutatás-fejlesztésben – értékelte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a május 31-én záruló programot.

A munkáltatók tavaly áprilistól augusztusig, majd ennek az évnek az első öt hónapjában nyújthatták be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés és innováció területén dolgozó munkavállalóik után. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a járványhelyzet kedvező alakulása miatt a nyári meghosszabbítást már nem tartotta indokoltnak. Az igényléseket így ebben az ütemben utoljára ma fogadják a kormányhivatalok.

A járványhelyzet enyhülésével párhuzamosan kivezeti a támogatást a kormány
Fotó: Kurucz Árpád

A vírusválság miatt életre hívott programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege legfeljebb havi 318 920 forint lehet. A megítélt támogatást a munkáltató kapja, annak fejében köteles legalább három hónapig továbbfoglalkoztatni az érintett munkavállalóit, munkabérüket nem csökkentheti. A program így akár november végéig garantálhatja a magas hozzáadott értéket termelő szakemberek megtartását a lehetőséggel élő cégeknél.

A KFI-bértámogatás tavaly közel 23 ezer, idén mintegy 17 ezer munkahely megőrzéséhez járult hozzá. Az ismétlődések kiszűrésével a két ütemben összesen több mint másfél ezer cég mintegy 28 ezer munkavállaló után kaphatott támogatást. E vállalkozások főként a feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatokban működnek, de előfordulnak közöttük kereskedelmi és építőipari cégek is. Többségük mikro-, kis- vagy középvállalkozás. A legtöbb támogatási kérelem a fővárosból, Veszprém és Pest megyéből érkezett be.

– Már tavalyelőtt teljesítettük azt a 2020-ra előirányzott stratégiai célt, hogy a hazai kutatók létszámát a 2013-as 38 ezerről 56 ezerre növeljük. A Központi Statisztikai Hivatal évösszegző jelentése szerint 2019-ben több mint 58 ezer kutató dolgozott Magyarországon – emelte ki Palkovics László. – A KFI-bértámogatás érdemi segítséget jelent az elért eredmények megőrzésében, hasznosan alapozza meg a gazdaság sikeres újraindítását. 2021 első negyedévében az infokommunikáció és a tudományos-műszaki tevékenységek nemzetgazdasági szektorokban nőtt a legnagyobb mértékben a munkavállalók száma. A jövőorientált, tudásalapú iparágak tehát jócskán kiveszik a részüket a foglalkoztatás bővítéséből is – tette hozzá a miniszter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.