Meg lehet válni az anyagias értékrendtől

Megúszható lenne a karácsonyi költekezési láz, ha kevésbé anyagias értékeket követnének az emberek, az értékrendváltás pedig igenis tanulható – állítja a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

2019. 12. 09. 11:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megúszható lenne a karácsonyi költekezési láz, ha kevésbé anyagias értékeket követnének az emberek, az értékrendváltás pedig igenis tanulható – állítja a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Hozzáteszik: a saját jóllétünk, a helyi közösségek és az élővilág sorsa szempontjából is meghatározó, hogy milyen életcélokat tűzünk ki magunk elé. Erre következtet az az egyéves kutatás, amelynek eredményeként egy ingyenesen elérhető, fenntarthatósági képzési programot dolgozott ki az egyesület egy olasz és egy nagy-britanniai szervezettel közösen. A Goals for Good egy fiataloknak szóló kurzus, amely négy foglalkozásból áll. A jelentkezők módszereket tanulnak ahhoz, hogyan tűzzenek és valósítsanak meg célokat úgy, hogy közben saját jóllétük növelése csak a legszükségesebb ökológiai lábnyomot hagyja, vagyis ne ártson a Földnek.

Stresszesebb az ünnep, mint harminc éve

A magyarok többsége ragaszkodik a karácsonyi tradíciókhoz – állapítja meg a Tesco friss kutatása a téli ünnepek kapcsán. Megjegyzik, a rendszerváltás óta egyes szokások több tekintetben változtak, például változatosabban étkezünk, nagyobb figyelmet fordítunk a dekoráció­ra és több kész vagy félkész termék kerül az ünnepi asztalra. A felmérés megállapította, hogy a lakosság kétharmada együtt díszíti a fát a családdal, és a többség adventi koszorún is gyújt gyertyát – arányuk majdnem 17 százalékkal több, mint három évtizede. Ennek ellenére a lakosság egyharmada az ünnepet ma már kevésbé éli meg intenzíven, mint ’89-ben – jegyzi meg a kutatás, amely szerint a korábbiaknál ma már sokkal többeknek fontos, hogy feldíszítsék a házat, és majdnem megháromszorozódott azok száma, akik kívülről is felöltöztetik az otthonukat, például fényfüzért, ajtódíszt is elhelyeznek rajta.

A karácsonyfa szinte kötelező kelléke az év végi rítusnak, ám nagy a változás abban, hogy élő fenyőt ­választanak-e a családok. Évekkel ezelőtt szinte mindenki valódi karácsonyfát állított, ma viszont egyre többen keresik az alternatív megoldásokat, és az eredmények szerint csak majd minden második magyar család tart ki a valódi fa mellett. Az is kiderült a felmérésből, hogy manapság stresszesebbnek éljük meg a karácsonyt, mint a rendszerváltás idején. A zsúfoltság, a reklámzaj, a sorban állás mellett például az is sokaknak jelent bosszúságot, hogy ilyenkor a szokottnál nagyobbak a kiadásai.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.