Még négy napig ajánlhatóak fel az egy százalékok

Nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély – mondta Tállai András.

Magyar Nemzet
2020. 05. 17. 9:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Eddig lényegesen többen, mint tavaly – mintegy 735 ezren – adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat, de május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról – tájékoztatta a távirati irodát Tállai András parlamenti államtitkár, a pénzügyminiszter helyettese. Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették – hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve, hogy a felajánlásokra az idén még nagyobb szüksége lehet a civil és az egyházi élet szereplőinek, mint korábban bármikor. A koronavírus-járvány ugyanis a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte, nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is.

Tavaly 36 milliárd forint volt a felajánlható összeg, ebből 16,5 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, illetve az egyházakhoz. Tavaly 1,7 millió magánszemély rendelkezett személyi jövedelemadójának egy százalékáról – közölte Tállai András. Felidézte, hogy a veszélyhelyzetben az érintetteknek nagy segítséget jelenthet két, már korábban hatályba lépett szabály. Egy adminisztrációs könnyítés miatt az egyházak várhatóan több érvényes egy százalékos nyilatkozattal számolhatnak. A szabály értelmében a tavaly tett egyházi felajánlások az idén is érvényesek.

Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak. A civileknek – a jelen helyzetben – nagy könnyítést jelent az, hogy már akkor is megkaphatják a felajánlásokat, ha köztartozásuk van. Természetesen ez az összegnek csak arra a részére vonatkozik, amely a tartozás kiegyenlítése után megmarad – tette hozzá a miniszterhelyettes.

Elmondta azt is: ahogy korábban, úgy most is többféle módon lehet határozni az egy százalékok kedvezményezettjeiről, hiszen a nyilatkozatot nemcsak az interneten, hanem hagyományos módon, papíralapon is el lehet juttatni az adóhivatalhoz. Az sem feltétel, hogy a bevallással egyszerre adja le az adófizető a nyomtatványt, hiszen az egyszázalékos iratot külön is be lehet küldeni. A lényeg, hogy május 20-ig elindítsák a nyilatkozatot az érintettek, mert különben érvénytelen lesz a felajánlás – mondta Tállai András.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.