Megosztja a hitelmoratórium a lakossági ügyfeleket

A K&H legfrissebb kutatása szerint az érintettek 49 százalékának jelent alternatívát a könnyítés.

Horváth Éva
2020. 05. 17. 19:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyjából kettéosztja a hazai hiteladós lakossági ügyfelek táborát a március közepén bevezetett hitelmoratórium megítélése, illetve igénybevétele. A K&H legfrissebb, áprilisi kutatása szerint az érintettek 49 százalékának jelent alternatívát a könnyítés. Ezzel szemben az adósok 27 százaléka biztosan fizeti tovább a törlesztéseket, 18 százalékuk pedig jó eséllyel ugyanígy dönt majd. Vagyis a hitellel rendelkezők hozzávetőleg másik fele, 45 százaléka, marad az eddigi forgatókönyvnél. Míg a válaszadók 6 százaléka egyelőre még nyitva hagyta a kérdést.

A régió, településtípus, nem és korcsoport szerint, a 18-64 éves magyar lakosság körében végzett, országosan reprezentatív telefonos kutatásból kiderül az is, hogy a munkahelyét veszélyben érző hitelesek háromnegyede várhatóan él a fizetési haladék lehetőséggel. Ugyanakkor az állásukat stabilnak tartó adósok kétharmada valószínűleg nem változtat az eddigieken: 46 százalékuk biztosra mondta, hogy a jövőben is minden hónapban fizeti majd a törlesztőrészletet, 20 százalékuk pedig ugyanezt valószínűnek minősítette.

A moratórium kihirdetését követő hónapban megkérdezettek esetében tízből négy embernek, a felnőtt lakosság 42 százalékának volt valamilyen hitele. Ezek közül 22 százalékuk fizetett lakáshitelt, 15 százalékuknak volt folyószámlahitele vagy hitelkártyája, 10 százalékuk pedig személyi kölcsönnel rendelkezett. Az áruhitelesek aránya 8 százalékot tett ki, a lakosság 6 százaléka pedig autóhitelt vagy lízingkonstrukciót törlesztett.

Bár a kutatás szerint a megkérdezettek 27 százaléka mondta azt, hogy él majd a moratóriummal, május közepéig, a K&H-nál –a saját adatai szerint – a hitellel rendelkező ügyfelek 50 százaléka jelezte, hogy szeretné a továbbiakban is fizetni a hitelét. A bank szakemberei felhívták a figyelmet arra, hogy a moratórium nem jelent tartozáselengedést, akik élnek a lehetőséggel, azoknak a mostani szabályok szerint januártól meg kell kezdeniük a törlesztést, amelynek összege nem lehet magasabb az eredeti havi részletnél, vagyis a kölcsön futamideje meghosszabbodik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.