Megugrott a zöldáram termelése

A teljes hazai áramtermelés több mint 20 százalékát is elérte vasárnap egy rövid időre a nap- és szélerőművek termelése a többórás napsütés és erős szél idején. E két technológia együttes súlya éves átlagban jóval kisebb, 2018-ban együttvéve a három százalékot sem érte el – írja keddi számában a Világgazdaság.

Forrás: MTI2020. 01. 07. 7:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gazdasági napilap ismerteti, hogy miközben a nap- és szélalapú áramtermelés nyilván máskor is megugrik hosszabb-rövidebb időre a vasárnapi eset mintájára, természetesen az is gyakori (az éjszakai szélcsendek idején), hogy mindkét technológia egyszerre hever parlagon. A napi adatnál reálisabb képet adó éves statisztika szerint 2018-ban a bruttó hazai áramtermelés 11,7 százaléka származott megújuló forrásból, ezen belül a szélre 16,2, a napra pedig 16,5 százalék jutott a Magyar Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatal legfrissebb adatai szerint.

E számok alapján tehát a bruttó országos áramtermelésnek mindössze nem egész 1,9 százalékát adták a szélparkok és 1,93 százalékát a naperőművek.

Miközben az ország szélerőmű-kapacitásai évek óta változatlanok, addig a múlt évben számos kisebb és néhány jelentős nagyságú naperőművet is átadtak.

A hivatal 2019 októberében már jelezte, hogy míg 2018 végégig 726 ezer megawattnyi napelemes kapacitást kapcsoltak a hazai villamosenergia-hálózatra, 2019. június 31-ig már 1,1 gigawatt fölött járt az ország, a hivatal pedig további 1,4 gigawattnyi kapacitás támogatására is kiadott engedélyt, ezek nagy része a következő években épülhet meg – olvasható a Világgazdaságban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.