Megújult Dunakeszi termelői piaca, az első „karanténpiac”

Megújult helyszínen, akadálymentes környezetben várja vásárlóit a civil kezdeményezésű Dunakeszi Kispiac a Repülőtéri úton. A kormányzati támogatással csaknem 200 millió forintból megvalósított projektnek köszönhetően a helyi termelők rendezett körülmények között települhetnek ki hétről hétre.

Magyar Nemzet
2020. 09. 25. 17:16
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pályázati támogatással mintegy fél év alatt elkészült a Dunakeszi Kispiac a Repülőtéri úton, ahol a termelők már igényes körülmények között értékesíthetik portékáikat. A négy évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezés egyre nagyobb vásárló közönséget vonz, akik a zöldség-gyümölcstől kezdve a füstölt árun át a kürtőskalácsig igen széles skálából válogathatnak. A helyi termelői piac kialakításával negyven szabadtéri, mobil árnyékolókkal ellátott rögzített árusító asztal, mozgóbolti árusításra alkalmas helyek, tároló és szaniter konténerek, központi pódium segíti az árusok kitelepülését a korábbi füves terület helyett – közölte Dunakeszi önkormányzata.

A kényelmesebb megközelíthetőségért akadálymentesített járófelületeket és parkolóhelyeket, víz- és áramvételi lehetőséget is kialakítottak, valamint megoldották a szennyvízelvezetést. A Kispiacot Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője, Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere, Kovács Zsuzsa, a kispiac megálmodója és üzemeltetője, valamint Pethő Krisztián, a körzet önkormányzati képviselője adta át.

A helyi termelők rendezett körülmények között települhetnek ki hétről hétre
Fotó: Dunakeszi Város Önkormányzata

A Kispiacot a Dunakeszin élő Kovács Zsuzsa nagycsaládos édesanya álmodta meg és hívta életre. Hat évvel ezelőtt kezdődött el a történet, amikor a Nagycsaládos Egyesület önkénteseként vállalta a zárt körű nagycsaládos havi vásárok szervezését. A külsős vásárlási igények megjelenésével merült fel az ötlet, hogy a nagyközönség számára is elérhetőek legyenek a termelői áruk. Ekkor még az egyesület Szent István utcai klubházának kertjében szervezték meg hétről hétre, de hamarosan kicsi lett a terület. Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere ajánlotta fel a repülőtér parkolóját, amelynek használatára területfoglalási engedélyt is adott.

Nem volt előttünk modell, sem üzleti terv, nem volt hosszú távú stratégia, de még közepes sem. Csak egyik hét a másik után. Mindenki hozta a kis portékáját, először csak előrendeléssel, aztán az igényeket látva, hallva már asztallal, sátorral, kipakolva. Négy éve maroknyi csapattal indultunk, mára közel negyven asztalt állítunk minden pénteken, télen, nyáron, ősszel és tavasszal, hidegben, melegben, napsütésben, szélben és esőben – mondta Kovács Zsuzsa. Mint Tuzson Bence az átadón kiemelte, a piac megvalósítása minden fejlesztés közül kiemelkedő, mert a szeretet és a kitartás hozta létre.

Dunakeszi Város Önkormányzata a növekvő érdeklődést látva hamar az ügy mellé állt, és pályázatot nyújtott be a Pénzügyminisztérium által meghirdetett Helyi piacok fejlesztése Pest megyében című felhívásra, amelyet sikeresen el is nyert. Több mint 148 millió forintot kaptak a fejlesztésre, amelyet további, csaknem 48 millió forinttal egészítettek ki.

Kovács Zsuzsa és csapata négy éve az elsők között vezette be a Kispiacon azt a kényelmi szolgáltatást, miszerint a www.kispiacdunakeszi.hu internetes portálon bevásárlólistán előrendeléseket lehet leadni, amiket az árusok összekészítenek, hogy gyorsabb legyen a vásárlás. A leadott bevásárlólista után mindenki kap egy sorszámot, a piacra érkezéskor a termelők beteszik a vásárlók ládáiba a termékeket, majd a láda a sorszám bemondásával átvehető az úgynevezett csomagolós asztalnál. A járvány megjelenésével pedig még innovatívabb szolgáltatással kedveskedtek vevőiknek, a Drive In Kispiaccal, ami annyit jelent, hogy az online leadott bevásárlólistából összekészített csomagot az autó csomagtartójába tették, az előre kiszámolt ellenértéket pedig a vevők átlátszó tasakban adták oda.

Így valóban érintkezésmentes bevásárlásra nyílik lehetőség. Így lett a Dunakeszi Kispiac az ország első „karanténpiaca”.

A péntek délutánonként nyitva tartó Kispiacon mindenki megtalálhatja számára a megfelelő terméket: bio-, vegyszermentes vagy hagyományos zöldség- és gyümölcsfélék, kecske- és tehéntejből készült készítmények, füstölt áruk sertés, liba és mangalica húsból, kovászos péksütemények, kenyerek, kalácsok, házi készítésű növényi tejek, vegán poharas desszertek, glutén-, tej- és minden mentes sütemények, kézműves sörök, szörpök, mézek, házi tészták és teák, kürtőskalács, de még textil termékek és organikus tisztítószerek is kaphatók – olvasható az önkormányzat közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.