Mérsékelt visszaeséssel számolnak

Magyar Nemzet
2020. 04. 25. 11:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-járvány miatt érdemben, 3,3 százalékos visszaesésre rontotta a Takarékbank a 2020-ra év elején adott négyszázalékos GDP-növekedési várakozását. Mivel a magyar gazdaságot erőteljes fellendülés közben érte el a járvány, ezért jóval magasabb növekedési szintről indul a visszaesés a tavaly gyengébben teljesítő országokhoz képest. A hazai össztermék tavalyi növekedése elérte a 4,9 százalékot, így az áthúzódó hatások is jóval kedvezőbbek – állapította meg előrejelzésében Suppan Gergely, a hitelintézet vezető közgazdásza.

A lendületes évkezdet után a hazai korlátozó intézkedések és leállások csak március közepétől kezdődtek, így az első negyedévben még két százalék fölött maradhatott a GDP növekedése. A Takarékbank alapforgatókönyve szerint az idei második negyedévben kilenc százalékot meghaladó mértékben zsugorodhat a gazdaság az első negyedévhez viszonyítva, éves összehasonlításban 8,4 százalékos visszaeséssel számolnak.

A második lehetőség szerint lassabb lesz a kilábalás a nagyobb munkahely- és jövedelemveszteség, valamint a korlátozások lassabb feloldása miatt. Így ebben az esetben idén 4,5 százalékkal csökkenhet a gazdaság, amit jövőre 4,9 százalékos növekedés követhet. A harmadik forgatókönyvből kiindulva ősszel a koronavírus-járvány újabb hulláma jöhet, így ismét korlátozások lehetnek, de ezek a mértéke már enyhébb lesz. Ebben az esetben a gazdaság idén hat százalékkal eshet és jövőre 3,3 százalékkal nőhet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.