Milliárdok az apátságnak

A „strandturisták”, a zarándokok és a nemzettudatukat építő orosz és ukrán látogatók igényeit is igyekszik kielégíteni a minden idők legnagyobb fejlesztése előtt álló tihanyi bencés apátság. A szent hely templomát, monostorát, állandó és időszaki kiállításait évente általában 130 ezren keresik fel, de például a honfoglalás millenniumi évé­ben 396 ezer látogatója volt. Mihályi Jeromos perjel, a bencés közösség elöljárója lapunknak jelezte: a nyugati turisták mellett a visegrádi országokból érkezők és a távol-keletiek előtt is kaput nyitnak.

2019. 12. 20. 15:24
null
Tihany is szerepel a tíz legnépszerűbb balatoni úticél között Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tihanyi szerzetesrend 1994-ben kapta vissza a már átalakított, lepusztult és üres apátságot, ekkor kezdődött meg Korzenszky Richárd atya, a korábbi perjel vezetésével, kisebb-nagyobb állami támogatások, saját források bevonásával az épületek felújítása, illetve alkalmassá tétele a szerzetesi életre. Richárd atya víziói között egy újjáéledő szerzetesi közösség létrehozása és egy országos hírű lelki, kulturális és turisztikai központ kialakítása szerepelt. Amíg egy-egy infrastrukturális fejlesztésre ugyan volt állami támogatás, nagyobb és átfogó rekonstrukcióra nem volt mód. – Mára halaszthatatlanná vált a templom és a monostor vakolatának javítása, ami különleges prioritása a fejlesztésnek, hiszen a legtöbb Balatonhoz látogató általában ezzel találkozik – érvelt a Magyar Nemzetnek Mihályi Jeromos perjel, a bencés közösség elöljárója.

Kérdésünkre, hogy az apátsági templom és a monostor külső képének felújítása mellett a hatalmas épületegyüttesen belül és kívül is történnek-e változások, az atya hosszan sorolta a teendőket. – Tervezzük a nyílászárók cseréjét, a belső terek, köztük a vendégszobák, a plébánia és az ifjúság által használt közösségi terek, tetőtéri előadótermek rekonstrukcióját. Tekintve, hogy bencés küldetésünk fontos eleme a vendégek fogadása – hiszen mi, szerzetesek inkább meghívunk és várunk embereket, minthogy elmennénk valahova –, elengedhetetlen az apátsági Rege cukrászda udvarában lévő negyvenfős vendégházunk felújítása és bővítése is – magyarázta az apátság elöljárója.

Mint mondta, a komplex beruházást két, európai uniós pályázatból megvalósuló fejlesztés egészíti ki: megújul a történeti kiállítás, elkészül az úgynevezett Napváró terasz a templom és a monostor Balaton felé néző oldalán, a helyi önkormányzattal közös pályázat eredményeként pedig 2020-ban már látogatható lesz a Lélek a víz felett – Múlt és jelen találkozása a tihanyi apátságban című interaktív kiállítás.

Évente nagyjából 130 ezer turista kíváncsi a szent helyre, a beruházások után viszont ennél jóval több vendéget várnak Tihanyba
Fotó: Bach Máté

A templom, a kolostor és a múzeum látogatólétszáma kapcsán megtudtuk, hogy évente hozzávetőlegesen 130 ezer belépőjegyet váltó vendégük van, a Balaton-régióban csak a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumot és a szigligeti várat keresik fel többen. A jövő évi programok közül kiemelkedik az augusztusi egyhetes, Harmónia a vizek felett című zenei fesztivál, illetve a jövő őszi Orosz zenei fesztivál, és továbbra is várják az érdeklődőket a már hagyományos, vacsorával egybekötött apátsági pinceszerre és a Pogány Madonna nyomában elnevezésű sétára, amely a legendás film itteni helyszínein kalauzol végig.

Folytatódnak a kompkoncertek

Hét évvel ezelőtt hívta életre a VOLT Produkció a Mol Nagyon Balaton rendezvénysorozatot, hogy segítsen a Balaton-régió megítélésének erősítésében és a turizmus fejlesztésében. A kínálatban a kompkoncertek nyújtják a legkülönlegesebb élményt: a Balaton két partjáról, Tihanyból és Szántódról is elindul a Bahart egy-egy kompja, majd a naplementében a tó közepén összecsatlakoznak, hogy kezdetét vehesse a koncert. A szervezők azt közölték az MTI-vel, hogy az elmúlt évek során számos neves előadó, illetve együttes lépett fel a kompkoncerteken, a jövő évi programban is már több ismert művész szerepel, egyes koncertekre pedig már megkezdődött a jegyek értékesítése is. (MN)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.