Műkincseket árul az adóhivatal

Ritka fogásokra tett szert az utóbbi időben az adóhivatal. Mint a Magyar Nemzet megtudta, a szervezet több, nagy értékű festményt is lefoglalt, amelyek közül néhány éppen a következő hetekben kerül – elektronikus úton – kalapács alá.

Jakubász Tamás
2021. 01. 25. 6:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatalmas bolhapiacot működtet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – az állítás első hallásra talán meglepő, de tulajdonképpen igaz. A hatóság alapvető feladata a közterhek beszedése, aki pedig nem rendezi a tartozását, annak meghatározott vagyontárgyait a NAV lefoglalja, s adott esetben értékesíti is. Így kerültek az elmúlt években kocsik és ingatlanok mellett például sírkőnek való márványtömbök vagy ugrálóvárak a hivatalhoz, de számos más furcsa termék is felbukkant már a hatósági árveréseken. Ezúttal viszont ritka portéka szerepel a listán: nagy értékű festményekre keres vevőt a szervezet.

– Mednyánszky László, Vaszary János és Szőnyi István egy-egy munkája kerül hamarosan kalapács alá, az árverést elektronikus úton tartja meg a NAV

– mondta el érdeklődésünkre az adóhivatal szóvivője, Kis Péter András, aki hozzátette: a Fehér falú házak között című olajfestmény négymillió forintot ér, A velencei Canal Grande/Santa Maria della Salute és a Zebegényi dombok című alkotások pedig tíz-tíz millió forintot kóstálnak. Jó tudni, hogy ha a hatóság ingóságokat kínál, akkor az elektronikus árverésen tett liciteknek el kell érniük legalább az érték felét.

A szóvivő a felkínált festmények kapcsán két mozzanatra hívta fel a figyelmet. Egyrészt arra, hogy ilyen nagy értékű műtárgyakat kifejezetten ritkán hirdet meg a szervezet. Az elmúlt bő egy évtizedben csupán alig hétszázötven efféle árverés fejeződött be, melyből százkilencven volt sikeres. – A milliós értékű képek még ritkábbak – jegyezte meg Kis Péter András. Az elmúlt években mindössze tíz esetben árverezett a NAV egymillió forintnál drágább műtárgyat, ezek közül pedig csupán egyetlenegy volt eredményes. Fehér László 1991-ben készült, Kis szökőkút című olajfestményéért fizetett valaki 1,25 millió forintot.

Képek a raktárban. Az adóhivatali árverés is tartogathat kincseket Fotó: Éberling András

A szóvivő felidézte azt is, hogy a NAV nem csak a pandémia miatt tartja az árveréseit a virtuális térben. Az elektronikus licitek bevezetésének legfontosabb indoka a visszaélések visszaszorítása, megszüntetése volt. – Ma már alig tart a hivatal hagyományos árveréseket.

Tavaly százból 94 alkalommal a világhálón találtak gazdára a lefoglalt ingók és ingatlanok – mondta Kis Péter András, megjegyezve, hogy bizonyos alkalmakkor csak a hagyományos módszer jöhet szóba. Élő állatoknál, romlandó terméknél például helyben kerítenek sort a licitre, de például a nem szállítható, nehezen szétszerelhető gépsoroknál, eszközöknél is ez a helyzet.

A pandémiára visszatérve a szóvivő felidézte, hogy a kormány döntése alapján tavaly tavasszal egy hónapig nem árverezhetett el a NAV sem ingót, sem ingatlant. Emiatt a hivatal azonnali hatállyal törölte az akkor futó több mint ezerkétszáz elektronikus árverését. Részben ez is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly igencsak visszaesett a licitálások száma: 2019-ben több mint 20 500 árverést tartott a hivatal, 2020-ban viszont kevesebb, mint 15 ezret. – Az árverés egyébként csupán végső eszköz – jegyezte meg Kis Péter András, majd úgy fogalmazott:

a NAV-nak semmiképpen sem célja, hogy elvonja az adósok vagyontárgyait, hogy működésképtelenné tegyen vállalkozásokat.

A fő feladat úgy garantálni az államot megillető bevételeket, hogy az érintett vállalkozások és magánszemélyek boldogulása, érvényesülése elé ne kerüljön felesleges akadály.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.