Működésének optimalizálásába kezd az Opus Global

Előrehozott szállodai fejlesztésekkel, a járvány miatt megváltozott piaci igényeket kielégítő termékgyártással, működésének optimalizálásával reagál a koronavírus okozta gazdasági helyzetre az Opus Global Nyrt. Minderről a tőzsdei társaság vezérigazgatója, Gál Miklós beszélt a Trend FM-nek.

2020. 04. 03. 19:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A járványhelyzet negatív hatásait legelsőként a turisztikai ágazat szenvedte el, így az Opus Global Nyrt.-hez tartozó Hunguest Hotels Zrt.-nél is gyakorlatilag megszűnt az árbevétel. – jelentette ki Gál Miklós, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója.

A tőzsdei cég vezetője megerősítette: ebből a nehéz helyzetből igyekeznek kihozni a maximumot, ezért előrehozzák 14 szállodájuk korábban is tervezett felújítását. A koronavírus helyzet miatt bezárt szálláshelyeket így nem részleges nyitva tartás mellett, hanem teljes zár alatt tudják megújítani. A cégvezető szerint azzal, hogy a kormány több ágazatnak, köztük a turisztikai vállalkozásoknak is járulékkedvezményt biztosított, nagy segítséget jelent az átmeneti időszakra. A hiteltörlesztési moratóriumra vonatkozó kormányzati döntésről hasonlóan vélekedett, hozzátéve, hogy az Opus esetében a biztos pénzügyi alapoknak köszönhetően kizárólag a turizmus területén élnek ezzel a könnyítéssel, a többi hitel visszafizetését zavartalanul folytatják.

A vezérigazgatót kérdezték a vállalatcsoport más divíziójához tartozó cégekről is. Gál Miklós az építőipari és az élelmiszeripari divízióról szólva elmondta: ezeket a cégeket kevésbé érintették a járványhelyzet gazdasági hatásai. Noha az alapanyagok beszerzése nehézkesebbé vált, de a rugalmas reagálásnak köszönhetően a termelés folyamatos. Sőt, a megváltozott igények miatt fokozták a kézfertőtlenítő alapanyagául szolgáló alkohol gyártását az élelmiszeripari divízióhoz tartozó KALL Ingredients Kft.-nél és a Viresol Kft.-nél. A lépéssel a hazai megnövekedett piaci igényeket igyekeznek ezzel kiszolgálni.

A közép- és hosszú távú kilátásokról szólva kifejtette: cégcsoport szinten jelenleg a folyamatok optimalizálásán dolgoznak annak érdekében, hogy minimalizálják a koronavírus negatív gazdasági hatásait. Ugyanakkor ebben jelentős előnyre is szert tett az Opus Global Nyrt. a hazai cégek körében, hiszen diverzifikált portfoliójának köszönhetően kiegyensúlyozottabb működést tud folytatni azoknál, akik a gazdaság egy szegmensére koncentrálnak – fogalmazott a tőzsdei társaság vezérigazgatója.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.