Nagy károkat okozhat a vírus Magyarországnak

Komoly hatást gyakorolhat a koronavírus miatt kialakuló világválság a magyar gazdaságra. Ha a kór hosszú ideig blokkolja a nemzetközi ipari, kereskedelmi folyamatokat, akár gazdasági visszaesés is bekövetkezhet idehaza – erről beszélt a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András ugyanakkor megjegyezte: egész más állapotban éri hazánkat a krízis, mint a 2008-as érte. Akkor a szocialisták hibái miatt egy széteső államnak kellett volna helytállnia, most viszont jól működő és stabil országként kezelhetjük a következményeket.

Jakubász Tamás
2020. 03. 14. 6:45
null
Várakozás Ferihegyen. Többféle forgatókönyvvel számol a kormány Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karantén, határzár, különböző intézmények átmeneti bezárása, gyárleállás, lemondott utazások – leginkább ilyen fejlemények uralták az elmúlt hetek nemzetközi és hazai híradásait. Ilyen körülmények között milyen kilátásai vannak az utóbbi években jól teljesítő magyar gazdaságnak? – tettük fel a kérdést a pénzügyminiszter helyettesének. – A nemzetközi szervezetek előrejelzései alapján a szaktárca számításokat végzett arról, miképpen érinthetik Magyarországot a globális koronavírus-járvány hatásai. Több forgatókönyv képzelhető el – kezdte válaszát Tállai András államtitkár.

A következmények nyilvánvalóan attól függnek, meddig tart a nemzetközi kereskedelmi és ipari viszonyokat megbénító járvány. – Ha rövid időn, néhány napon belül visszazökkenne minden az utóbbi években megszokott kerékvágásba, és a világgazdaság gyorsan magára találna, akkor meglenne az esély rá, hogy Magyarország gazdasága erőteljesen növekedjen az idén. Ehhez a vírusnak rövid úton el kellene tűnnie szinte mindenhonnan, ami jelenleg elképzelhetetlennek látszik – fogalmazott az államtitkár.

– Most leginkább az valószínű – folytatta –, hogy a járvány elhúzódik, ha pedig így lesz, akkor azzal kell számolni, hogy a káros hatások súlyosan érintik majd a magyar gazdaság legfontosabb ágazatait és szereplőit. – A számok jelenleg azt mutatják, hogy a legkedvezőbb feltételeknél a magyar gazdaság 3,7 százalékkal növekedhet 2020-ban, a legrosszabb helyzetet vázoló forgatókönyv szerint viszont akár 0,3 százalékos visszaesés is elképzelhető – mondta. Utóbbi igen mély válságot feltételez, olyat, amikor a világgazdaság legfeljebb stagnál, az Európai Unió gazdasága pedig 2,5 százalék körüli mértékben zsugorodik.

Várakozás Ferihegyen. Többféle forgatókönyvvel számol a kormány
Fotó: Éberling András

A lehetséges hatásokról beszélve a miniszterhelyettes kiemelte, hogy most a magyar gazdaság kimagaslóan jobb helyzetben van, mint a legutóbbi, 2008-as globális krízis idején. – Akkor Gyurcsányék sorozatos baklövései és trükkjei miatt a gazdaság gyenge és az állam széteső volt. A balliberálisok alkalmatlansága miatt az akkori pénzügyi világválság óriási károkat okozott idehaza – fogalmazott Tállai András. Most lényegesen jobb a helyzet: a magyar volt az utóbbi időben az unió egyik legjobban teljesítő gazdasága, a kormánynak ráadásul jelenleg is van némi mozgástere, így már készülnek gazdaságvédelmi intézkedések.

Arra a kérdésünkre, hogy ezeket mikor jelenthetik be, az államtitkár azt válaszolta: a kabinet minden lépést a járvány hatásainak figyelembevételével tesz meg. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy miközben a kormány a krízis káros következményeinek enyhítési módjait elemzi, és a megelőzésről határoz, addig az ellenzék pánikkeltésre törekszik, ócsárol és a politikai haszonszerzés legvisszataszítóbb módszereit veti be. – Válsághelyzetekben derül ki, hogy ki milyen politikai teljesítményre képes – vélekedett Tállai András, hozzátéve, hogy a balliberális oldal ezúttal is minősíthetetlenül teljesít.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.