Nehéz helyzetben a fővárosi lakásvásárlók

Banai Ádám jelezte, az első negyedévben ismét húsz százalékot meghaladó mértékben drágultak a fővárosi lakóingatlanok éves összevetésben.

2019. 05. 08. 9:21
null
eladó lakás ingatlan panel 20050817 fotó: Pelsőczy Csaba / Napi panel ház épület ingatlanpiac erkély
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre jelentősebb túlértékeltségi kockázatot hordoz a budapesti lakáspiac, a fővárosiaknak egyre nehezebb saját célra ingatlant vásárolniuk – jelentette ki Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tegnapi szakmai konferenciáján.

A pénzügyi rendszer elemzéséért felelős vezető jelezte, az első negyedévben ismét húsz százalékot meghaladó mértékben drágultak a fővárosi lakóingatlanok éves összevetésben. Az elmúlt években azonban megfordult az ütem a város részei között. Míg 2014 és 2016 között a történelmi belvárosban például több mint 23 százalékkal mentek föl a lakásárak, Dél-Budapesten viszont csak 17 százalékkal, addig 2017–2018-ban a városmagban már csak 14 százalékkal emelkedtek tovább az árak, ám a főváros déli részein csaknem 22 százalékkal.

Banai Ádám hangsúlyozta, noha a jegybank az elmúlt években nagyon alaposan elkezdett foglalkozni az ingatlanpiaccal, részletes árindexeket is készít, előrejelzéseket nem tesznek, mert nem akarnak esetleges túlkeresletet, „hisztériát” okozni. E foglalkozás részeként jött létre a Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület is, amelynek munkájában kormányzati és jegybanki szereplők mellett „a szakma krémje” vesz részt.

Az igazgató kifejtette, a júliustól bevezetendő falusi családi otthonteremtési kedvezménynek (csok) a hitelezési piacon nem nagyon lesz hatása. A falusi csokban érintett települések 2017–2018-ban a teljes lakáspiaci forgalom 21 százalékát adták, az adásvételek kétharmada ezek közül ötmillió forint alatti volt. Banai Ádám arról is beszélt, hogy a teljes magyarországi lakáspiacon tavaly 176 ezer adásvétel zajlott, hat és fél százalékkal több, mint egy évvel korábban. A nagyon magas budapesti árak miatt a fővárosban valamelyest csökkent a forgalom, a kistelepüléseken ugyanakkor mintegy 13 százalékkal nőtt.

Az öt év alatt éves átlagban 4,95 százalék hozamú Nemzeti kötvényről mint az ingatlanbefektetések konkurenciáját jelentő állampapírról szóló kérdésre Banai Ádám azt válaszolta: valamennyi befektetői kereslet valóban eltűnhet az ingatlanpiacról, de az árnövekedésbe vetett hit továbbra is fenntartja a befektetői érdeklődést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.