Nem feltétlenül tiltott a felárazás

Versenyjogilag azonban nemcsak a multik, hanem a kisebb helyi vállalkozások is kerülhetnek erőfölénybe, ha a termékük vagy a szolgáltatásuk nélkülözhetetlen.

2020. 03. 30. 14:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem hagynak esélyt a hatóságok a tisztességtelen szándékú vállalkozásoknak a járvány miatti kényes helyzetekben. Miközben a fogyasztóvédelem a kereskedőket ellenőrzi, a Gazdasági Versenyhivatal fokozottan vizsgálja a vírusok és baktériumok ellen védelmet kínáló, népszerűvé vált termékek reklámjait. A hatóság szerint ugyanis a mostani helyzetben különösen fontos, hogy a hirdetők ne keltsék megalapozatlanul azt a látszatot, miszerint a terméknek valamiféle megelőző vagy gyógyhatása van, ez ugyanis milliós nagyságrendű bírságkategóriába tartozó vétséggel érhet fel.

A cégeknek arról is gondoskodniuk kell, hogy a nekik dolgozó véleményvezérek (influenszerek) is betartsák a reklámozási szabályokat, míg a hirdetések közzétevői is kötelesek tartózkodni a tisztességtelen kezdeményezésektől. A kereskedőknek a jelen helyzetben különösen ügyelniük kell arra, hogy az éppen hirdetett termékekből megfelelő mennyiség legyen készleten – sorolta Horváth András, a Baker McKenzie budapesti irodájának versenyjogi szakértője.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A járvány idején bizonyos termékek – például a kézfertőtlenítő, a szájmaszk vagy egyes élelmiszerek – ára hirtelen nagyot emelkedett. A szakértő rámutatott: ez nem minősül minden esetben tiltottnak, a túlzottan magas, kizsákmányoló árazás csak az erőfölényes helyzetben lévő cégeknek tilos. Versenyjogilag azonban nemcsak a multik, hanem a kisebb helyi vállalkozások is kerülhetnek erőfölénybe, ha a termékük vagy a szolgáltatásuk nélkülözhetetlen. – Az indokolt áremelés egyik esetben sem jogellenes, a jelenlegi helyzetben a szállítások megtagadása viszont visszaélés is lehet. Lengyelországban már indult vizsgálat, mert egy szolgáltató megtagadta a szállítást a kórházaknak, helyette a szabadáras piaci csatornákon akart eladni – idézte fel az esetet.

Tehát a vállalkozások a veszélyhelyzettel, a koronavírus miatti félelmekkel semmilyen formában nem élhetnek vissza, így például nem tüntethetnek fel a fogyasztóknak egyébként is járó szolgáltatásokat úgy, mintha azokat a járványra tekintettel nyújtanák, emellett az is tiltott, ha kedvezményes árként szerepeltetnek egy vírushelyzet előtti, teljes árat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.