Nem halad a fekete-tengeri kitermelés

A parlamenti pártoknak nem sikerült konszenzusra jutniuk az offshore törvény módosításának ügyében.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A román politikai megosztottság továbbra is ellehetetleníti a fekete-tengeri gáz kitermelésének elkezdését. Virgil Popescu gazdasági miniszter egy interjúban arról beszélt, hogy a parlamenti pártoknak nem sikerült konszenzusra jutniuk az offshore törvény módosításának ügyében, ezért a munkálatok elkezdésére készülő befektetők kénytelenek kivárni.

Ez az a jogszabály, amely a leginkább zavarja a Fekete-tenger Neptun kontinentális talapzatából kitermelni kívánó külföldi vállalatokat, elsősorban a részben kivonulni készülő amerikai Exxont. Szakértők szerint az idei év az utolsó lehetőségnek számít a jogi környezet rendezéséhez. A román állam 18 milliárd eurót nyerne a kitermelésen egy évtized alatt. Răzvan Nicolescu exminiszter korábban azt mondta, az Exxon Mobil várható kilépése a projektből négy-öt elfecsérelt évet jelenthet, ráadásul egy gyorsan és alacsony áron dolgozó vállalat elvesztéséről lenne szó.

Virgil Popescu tárcavezető megismételte a korábban a Magyar Nemzet kérdésére is megerősített álláspontját, miszerint csak akkor változtatható meg az említett jogszabály, ha a törvényhozásban egyfajta egyetértés alakul ki a kérdésben, hiszen a kabinet kisebbségben kormányoz. Romániában a tervek szerint decemberben parlamenti választásokat tartanak, amelyek nyomán – a jelenleg hatalmon lévő Nemzeti Liberális Párt reményei szerint – stabilizálódhat a politikai helyzet, többséget szerezhet egy jobbközép koalíció.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.