Mérséklődnek a hiteldíjak

Azzal, hogy bő négyéves változatlan, 0,9 százalékos alapkamatszint után a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 15 bázisponttal rekordalacsony szintre, 0,75 százalékra csökkentette az irányadó rátát, megindult a hitelek újraárazása is. Sok ügyfél jól jár a változással, ám akadnak olyan konstrukciók is, ahol nem módosulnak érdemben a feltételek.

Horváth Éva
2020. 06. 25. 7:45
null
Most érdemesebb a bankhoz fordulni, ha még hiányzik otthonról valami Forrás: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már az elmúlt időszakban is csábítóak lehettek azok a fogyasztási hitelek, amelyek teljeshiteldíj-mutatójának (thm) felső plafonját 5,9 százalékban állapította meg a kormány, ezzel is enyhítendő a járvány okozta nehéz gazdasági körülményeket, az átmeneti pénzhiánnyal küzdő háztartások nehézségeit. Ez a mérték a mindenkori jegybanki alapkamat – korábban 0,9 százalékos – szintjének legfeljebb ötszázalékos kiegészítésével adódott, és egészen december 31-ig érvényes. Azt követően azonban visszaugrik a mutató mértéke a piaci szintre, ami bankonként eltérő lehet.

Az alapkamat csökkentésével a jövő hónaptól a kedvezményes plafon még lejjebb ereszkedik: július elsejétől legfeljebb 5,75 százalék lehet a személyi kölcsönök, áruhitelek és hitelkártyák thm-je az év végéig. Ez egy-két millió forintos, 72 hónapra felvett személyi kölcsön esetében nagyjából öt-hatezer forint kedvezményt jelent év végéig – részletezte a megváltozott helyzetben végzett gyors kalkuláció főbb paramétereit a Bank360.hu. Aki tehát a jövő hónaptól vesz fel akár személyi kölcsönt vagy éppen gyors elbírálású áruhitelt, annak még kisebb törlesztőrészletet kell fizetnie év végéig, mint aki már kért és kapott hasonló forrást az elmúlt hetekben. Januártól azonban már nem lesz jelentősége ennek a különbségnek sem.

Most érdemesebb a bankhoz fordulni, ha még hiányzik otthonról valami
Fotó: Havran Zoltán

Egyelőre nem változik a korábban, piaci körülmények között felvett személyi kölcsönök és áruhitelek maximális thm-je, azt ugyanis az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamathoz igazítják, amely 0,9 százalék volt. Az alapkamat változása továbbá teljesen érintetlenül hagy minden olyan kölcsönt is, amelyeket fixen, tehát a futamidő végéig rögzített kamatozással vettek fel az ügyfelek. Ahogyan szintén alig érinti a kamatváltozás azokat a kölcsönöket, amelyek hosszú kamatperiódusúak, például öt-, tíz- vagy tizenöt évente változik a kamatozásuk. Ezeknél a hiteleknél a bankok a kamatperiódus váltásakor vizsgálják a referenciamutató aktuális szintjét – emeli ki összeállításában a szakportál.

Nem érintik a változások az állami kamatgaranciával nyújtott hiteleket sem, amíg a kedvezményezett teljesíti a feltételeket: ilyen például a csok vagy a babaváró hitel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.