Nem ritka a milliós négyzetméterár

Siófok, Balatonfüred és Debrecen is felzárkózott a főváros legmagasabb négyzetméteráraihoz. Az eladásra kínált jó minőségű ingatlanok között egyre több az olyan, aminek egyetlen négyzetmétere nyolcszázezer-egymillió forintba kerül.

Magyar Nemzet
2019. 08. 12. 7:34
null
Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétszer annyi volt az egymilliós négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma az első hat hónapban, mint a tavalyi év azonos időszakában, de a múlt év második feléhez viszonyítva is erőteljes, 35 százalékos növekedést regisztrált a Duna House.

Az áremelkedés és a nagyértékű ingatlanok piacnövekedése következtében kelnek el már milliós négyzetméterár körül a kedvelt helyszínek jó minőségű ingatlanjai. Ilyen területek elsősorban Budapesten, a belváros (V., VI. és VII. kerület) egyes részeiben találhatók.

A legdrágább kategóriában értékesített otthonok közel 47 százaléka ebben a három kerületben található a Duna House elemzése szerint. Az ingatlanközvetítő cég hozzátette: a XIII. kerületben is nagyobb számmal találkozhatunk prémium ingatlannal, ezek elsősorban a Duna-parti új építésű fejlesztésekben találhatók.

Fotó: Kurucz Árpád

A fővárosban népszerűek továbbá a budai kerületek bizonyos részei, ahol nagyobb számban kínálnak millió forint feletti négyzetméteráron ingatlanokat. A főváros budai oldalán idén júliusban az ingatlanok közel fele 800 ezer forint feletti négyzetméteráron cserélt tulajdonost.

Vidéken elsősorban a Balaton a fő lelőhelye a drága otthonoknak, különösen Balatonfüred és a déli parton Siófok emelhető ki. A keleti országrészben Debrecenben találkozhattunk leg­gyakrabban ezzel az árkategóriával.

– A Duna House tranzakciós adatai alapján országosan az ingatlanok már több mint másfél százaléka millió feletti négyzetméteráron cserél gazdát. Ez ugyan még arányaiban nem jelentős, de ha hozzávesszük, hogy a 800 ezer forint feletti ársávval együtt az eladások közel hét százalékát lefedi, az alapján folyamatos bővülés várható a legdrágább kategóriában – véli Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

A nagy értékű, prémium ingatlanok jelentős kínálattal vannak jelen hazánk ingatlanpiacán. A közvetítő kínálatában például jelenleg több mint kétszáz, százmillió forint feletti ingatlan közül válogathatnak az érdeklődők.

Az eladó luxusingatlanok sorában ház, kastély és horgásztóval rendelkező birtok is található, a budai lakások és a pesti penthouse-ok mellett. A legdrágább jelenleg egy szecessziós vadászkastély, amelynek ára kétmilliárd forint.

Közjegyzővel érdemes bérleti szerződést kötni

A lakásbérleti szerződést érdemes közjegyző előtt megkötni, mert így közvetlenül végrehajtható – hívta fel a figyelmet Böröcz Helga közjegyző a köztelevízió műsorában a távirati iroda szerint. A szakember kiemelte, hogy noha a lakásbérleti szerződés akkor is érvényes, ha magánokiratban rögzítik két tanúval, de ha közjegyző előtt kötik, sokéves pereskedés előzhető meg baj esetén. A dokumentum közvetlen végrehajtást eredményez például kiköltözést vagy bérleti díj elmaradását érintő vita esetén. Böröcz Helga szerint még a család továbbtanuló gyermekének kinézett, több száz kilométerre lévő ingatlant is érdemes szerződéskötés előtt szemügyre venni a későbbi kellemetlen meglepetések megelőzése érdekében. A bérleti díjat általában minden hónap 15-éig előre szokták kérni, de a szerződésben azt is érdemes rögzíteni, hogy készpénzben vagy átutalással teljesít-e az albérlő. A biztosíték vagy kaució elsősorban az elmaradt bérleti díj fedezésére szolgál, nem pedig a károk megtérítésére. A bérlet időtartama lehet határozott idejű, ilyenkor a szerződésszegés lehet felmondási indok. A határozott idejű szerződés hallgatólagosan, az idő múlásával nem válik határozatlan idejűvé, csak ha erről írásos szerződésmódosítás készül – ismertette a szakember.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.