Neves ügynökségi partnerrel hosszabbít a Marketing Diamond Awards

Január 10-ig meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség Marketing Diamond Awards nevű versenyének jelentkezési határidejét.

Forrás: Magyar Marketing Szövetség2020. 12. 11. 18:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Január 10-ig meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség Marketing Diamond Awards nevű versenyének jelentkezési határidejét. A neves, idén hatodik alkalommal elindított megméretés történetében először egy kommunikációs ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazzák a szereplőket, illetve a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitásokat. További újdonság, hogy a nyertesek a partner különdíjában és támogatásában is részesülnek.

Meghosszabbított határidővel és szakmai támogatóval várja a megbízói és marketingügynökségi oldal kisebb költségvetésű kommunikációs aktivitásaival pályázókat a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével elnevezésű pályázata január 10-én, vasárnap éjfélig. Az idén immár hatodszor kiírt verseny szlogenje jegyében – „Támogatjuk a szakmaiságot” – most először egy neves ügynökség állt partnerként a megméretés mellé. A Lounge Group a szakmai támogatáson felül különdíjat is felajánl a verseny nyerteseinek, illetve segíti az esemény kommunikációját.

– Óriási eredmény, hogy a piac egyik legnagyobb kommunikációs ügynökségcsoportja támogatja partnerként a versenyt. A pályázat elmúlt öt évének tapasztalata egyértelműen az, hogy mind több, kisebb büdzsével gazdálkodó cég vagy éppen kkv látja be, hogy az értékesítés kommunikációs támogatása nem váltható ki mással. Mindezt a jelenlegi helyzet is fokozottan aláhúzza. A díj egyedülálló lehetőséget biztosít a kisebb ügynökségeknek és ügyfeleiknek ahhoz, hogy bemutassák saját, illetve megismerjék mások jó gyakorlatait. Partnerünk révén pedig további komoly szakmai lehetőségek nyílnak meg a nyertesek előtt – mondta Katona Norbert, a Magyar Marketing Szövetség operatív igazgatója.

– A legtöbb nagy ügynökség, így a Lounge Group is kisebb cégként, kisebb büdzséket kezelő ügyfelekkel indult. Jól ismerjük tehát, mekkora ereje van a kreativitásnak. Éppen ezért óriási öröm számunkra, hogy a verseny támogatóiként az ügynökségi, illetve ügyféloldal legjobbjai mellé állhatunk. Ma Magyarországon, a KSH adatai szerint több tízezer kis- és középvállalkozás működik, közülük sokan folyamatosan lenyűgöző kreatív ötletekkel és kampányaktivitásokkal rukkolnak elő. Egyre többen tudják, hogy – mint az élet sok más területén – a piaci versenyben sem elég jónak lenni, kiváló terméket gyártani, kimagasló szolgáltatást nyújtani, ezt meg kell mutatni a célcsoportoknak és a piacnak. A kreatív, innovatív megoldások pedig, mint a piaci fejlődést szolgáló eszközök ma még fontosabbak, mint korábban bármikor. Ebben kívánjuk segíteni az eredményesen szereplőket – tette hozzá Hidvégi Krisztina, a névadó partner Lounge Group médiaigazgatója, a zsűri tagja.

A verseny mostani kiírásának a pandémiás helyzet ad külön aktualitást. Ez az év a nagy marketingügynökségeket is kihívások elé állította, a kisebb kommunikációs büdzséből gazdálkodó vállalkozásokat pedig különösen nehéz helyzetbe sodorta. A korábbiaktól eltérő kihívások megbízói és az ügynökségi oldalon is felértékelik a kreatív megoldásokat az értékesítés támogatásában. Az MMSZ Az év ügynökségét és Az év marketingaktív vállalkozását keresi a megméretésen, illetve Az év marketing nagykövete különdíjat is odaítélik a legtöbb pályázatot benyújtó vállalkozásnak vagy ügynökségnek. Emellett minden, a szakmai zsűri által eredményesnek ítélt pályázó bekerül a Diamond List című felsorolásba, valamint megkapja a Marketing Diamond elismerő védjegyét is.

A zsűri tagjai között olyan tapasztalt szakemberek szerepelnek, mint Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Bay Áron (Exact Match), Bognár Tamás (Porsche Hungaria, Škoda), Damjanovich Nebojsa (Resend Agency).

A versenyre 11 kategóriában lehet nevezni a 2019. október 1. és 2020. november 30. között megvalósított kommunikációs aktivitásokkal, kampányokkal 2021. január 10-ig. További részletek és nevezés a www.marketingdiamond.hu oldalon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.