Nyár végéig kérhető a bértámogatás

Az eredeti időpontnál tovább, ­augusztus 31-ig igényelhető a munkahelyvédelmi, csökkentett munkaidőhöz kapcsolódó állami bértámogatás. Eddig közel 140 ezer munkavállaló után kértek a vállalkozások segítséget. Habár az érdeklődés egyre nagyobb, sok cég még mindig tart a pályázástól, pedig az igénylés elektronikusan, adminisztrációs teher nélkül nyújtható be. Szintén egyszerűen igényelhető már az új munkaerő felvételéhez kapcsolódó bértámogatás.

Nagy Kristóf
2020. 05. 30. 8:34
null
MN_SABLON Forrás: Magyar Nemzet / NFSZ
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig 3200 új munkavállaló felvételéhez nyújtottak be a vállalkozások munkahelyteremtő bértámogatásra igényt. A május közepétől elérhető program lényege, hogy amennyiben a munkáltató nem csökkenti a létszámot és új alkalmazottat vesz fel, az állam hat hónapon keresztül havi kétszázezer forinttal járul hozzá a bérköltséghez. Ez nettó 112 ezer forintot jelent a munkavállalónak, akit bruttó 168 ezer forintig gyakorlatilag ingyen alkalmaz a munkáltató. A bruttó 168 ezer forint bér kifizetése és az erre rakódó járulékok összköltsége kétszázezer forintos kiadás a munkáltatónak.

Az állam abban az esetben is átvállalja a költséget, ha a munkáltató magasabb fizetésért alkalmazza a dolgozót. Feltétele még a támogatás igénybevételének, hogy az csak regisztrált álláskereső után kérhető, és a hat hónapos támogatási időszakot követően legalább három hónapig tovább kell foglalkoztatni az alkalmazottat. Fontos tehát, hogy aki elveszítette a munkahelyét, annak álláskeresőként regisztrálnia kell a területileg illetékes foglalkoztatási osztályon.

Immár 137 ezer munkavállaló után nyújtott be 10,5 ezer vállalkozás kérelmet a munkahelyvédelmi bértámogatásra, eddig kilencvenezer támogatói döntés született – tájékoztatta lapunkat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A támogatásra az eredeti június végi határidő helyett augusztus végéig van lehetőség pályázni, ráadásul újabb könnyítésekkel. Lehetőség nyílt rá, hogy a dolgozók különböző csoportjára, különböző időszakban adjanak be támogatást a pályázók. Eddig a pályázatok 98 százalékát támogatták, az elutasítottaknál a hiányosságok többségét adminisztrációs hiba jelenti, ezeket korrigálni lehet, a pályázatot újra be lehet adni.

Fotó: Magyar Nemzet / NFSZ

A munkahelyvédelmi bértámogatás, a magyar ­Kurzarbeit néven is emlegetett segítség lényege, hogy amennyiben indokolt, a munkáltató csökkentett munkaidőben foglalkoztatja tovább munkavállalóját. Az állami bérkompenzáció feltétele, hogy a munkáltató csökkentett munkaidőben – a korábbi legalább 25, legfeljebb 75 százalékában – foglalkoztassa az alkalmazottat. Az így kieső munkaórák után rugalmas, egyéni fejlesztési időt kell vállalnia a dolgozónak. A munkaidő csökkentésével kieső bérhez az állam legfeljebb nettó 75 ezer forinttal járul hozzá, amelyet közvetlenül kap a munkavállaló. Az összeg akkor érhető el, ha a dolgozó fizetése elérte a nettó minimálbér kétszeresét, a 214 130 forintot. Az alacsonyabb kereset arányosan kisebb támogatást jelent.

Mindkét támogatás igénylése egyszerű, mivel mindössze egy egyoldalas nyomtatványt kell elektronikusan benyújtani. Ennek ellenére a Magyar Nemzetnek szakszervezetek többször jelezték, sok munkaadó még mindig tart az adminisztrációs tehertől, ezért nem nyújtja be pályázatát. Olyan cégek is fellelhetők, ahonnan a munkavállalók kértek segítséget a képviseletektől, mivel csökkentett munkaidőben dolgoznak, de támogatás nélkül, mivel a munkáltató nem hajlandó megigényelni az állami segítséget.

Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára tegnap elmondta, a napokban indult munkahelyteremtő bértámogatási programra 84 milliárd forint fordítható, ebből hetvenezer új álláshely finanszírozható. Eddig négymilliárd forintra érkezett támogatási kérelem. Hozzátette: a koronavírus nehéz helyzetbe hozta a magyar gazdaságot. A kormány az adó- és járulékkedvezményeken, a hatékonyságnövelő és versenyképesség-javító támogatásokon túl munkaerő-piaci intézkedésekkel is védi az elmúlt tíz év eredményeit.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.