Nyolcszáz milliós fejlesztés Törökszentmiklóson

Nyolcszáz millió forintból, barnamezős beruházás keretében megkezdődött a törökszentmiklósi déli iparterület fejlesztése – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere.

Forrás: MTI2019. 03. 20. 8:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Markót Imre (Jobbik) az MTI-nek elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program gazdaságélénkítő, foglalkoztatást ösztönző pályázatán 680 millió forintot nyertek, ehhez az önkormányzat 120 millió forint önerőt vállalt, a beruházás a tervek szerint 2020 májusára készül el.

A fejlesztés eredményeként korszerűbbé válik a telephely, így versenyképesebbek lehetnek az iparterületen működő vállalkozások és nőhet a munkahelyek száma.

Ismertetése szerint felújítanak három épületet, valamint a belső vízközműveket, a térburkolatot és a térvilágítást, továbbá térfigyelő és beléptető rendszert építenek ki, a telephely elé új parkoló készül. A csaknem 11 hektáros területen felépül egy új, csaknem 1600 négyzetméteres acélvázas csarnoképület is, amelyet majd szeretnének bérbe adni.

A telephely közvetlen közútkapcsolattal rendelkezik, illetve a megyében a szolnoki ipari parkon kívül csak ez az iparterület rendelkezik használható iparvágánnyal.

A beruházás keretében nettó 53 millió forintot fordítanak a kőolajszármazékok miatt jelentősen szennyeződött terület kármentesítésére is – közölte Markót Imre polgármester.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.