Okostelefonnal vesszük a vonatjegyet

A 40 év alatti felnőttek véleménye különösen jól alakult a vasúti szolgáltatásokról: összességében az új nemzedék 51 százaléka, míg az összes internetes jegyvásárló 86 százaléka elégedett.

Magyar Nemzet
2019. 12. 18. 5:40
null
A fiatal felnőtteknek jobb a véleményük a szolgáltatásokról Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felnőtt magyarok 18 százaléka, 1,4 millió ember állította, hogy legalább havonta vonatozik, és minden második honfitársunk, 48 százalék használta tavaly a kötött pályát. A vasút és szolgáltatásai tehát legalább négymillió felnőtt magyarnak fontosak évente. A MÁV szempontjából jó hír, hogy az államvasúttal és annak szolgáltatásaival többen elégedettek, mint tavaly. A társaságról alkotott véleménye egy év alatt az összes magyar ötödének, húsz százalékának javult és tizedének romlott, a többiek nem láttak változást. A magyar vasút pontosságával és megbízhatóságával az összes felnőtt 55, a rendszeresen vonaton utazók hatvan százaléka ugyan elégedett, 31, illetve 39 százalékuk azonban nem. A másik problémás terület az állomások állapota és tisztasága, amellyel az összes megkérdezett negyven és a rendszeresen vasutazók 47 százaléka elégedetlen.

A fiatal felnőtteknek jobb a véleményük a szolgáltatásokról
Fotó: Havran Zoltán

Érdekes, hogy a fiatal, negyven év alatti felnőttek véleménye különösen jól alakult a vasúti szolgáltatásokról. Az új nemzedék 51 százaléka is összességében elégedettnek mutatkozott, míg a sokat látott hatvan év felettieknek csak a 37 százaléka. Emögött a jegyvásárlás bővülő lehetőségei állnak: a rendszeresen vasúttal utazók harmada, 34 százaléka veszi innovatív módon menetjegyét, és az összes internetes jegyvásárló 86 százaléka elégedett. A MÁV applikációja és a nyári internetes jegyvásárlás lehet tehát az egyik magyarázata a fiatalok elégedettségének.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.