Óránként három magyar hal meg dohányzás miatt

Magyarországon minden órában 3 ember hal meg a dohányzás következményeként, naponta 77, évente pedig 28 ezer olyan embert veszítünk el, akinek a halála összefüggésbe hozható ezzel a káros szenvedéllyel. Az emiatt kialakuló, krónikus betegségek is óriási terhet jelentenek nemcsak a családoknak, de az egészségügyi ellátó rendszernek is – figyelmeztetett csütörtöki közleményében a Magyar Kardiológusok Társasága a Füstmentes Világnapon.

Magyar Nemzet
2019. 11. 21. 13:27
null
A legmagasabb, másfél millió forintos büntetést 2014-ben állapították meg Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Füstmentes Világnap ötlete 1971-ben született, amikor Massachusetts állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne gyújtsanak rá, és a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak. Öt év múlva 1976. november 18-án már az Amerikai Rákellenes Társaság karolta fel a kezdeményezést. Sikerült is egymillió embert rábírniuk, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül. A WHO kezdeményezésére november harmadik csütörtökét nemzetközi szinten is füstmentes nappá nyilvánították – írta közleményében a Magyar Kardiológusok Társasága.

A szervezet más orvostársaságokkal összefogva azt szeretné elérni, hogy ez az egy napos füstmentes időszak egy egész életen át tartson. Hangsúlyozták: A nikotin a heroinnál és kokainnál is erősebb függőséget okoz, és már néhány, napi 4 szál cigaretta elszívása után kialakul, és mindössze 7 nap alatt már függővé is válhatunk. A leszokás viszont ennél jóval tovább tart: teljes megvonás esetén minimum 4-8 hét alatt szűnik meg a függőség, a nikotinéhség azonban még évekig fennmaradhat.

A statisztikai adatok szerint a világon mintegy 1,3 milliárd ember dohányzik. A dohányzás felel a tüdőrákos halálozások 90-95 százalékáért, az összes rákhalálozás 30-35 százalékáért, és az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85 százalékáért.A koszorúér-betegségeknek mintegy 30 százaléka írható a cigarettázás számlájára. A dohányzással összefüggő betegségek következtében évente mintegy ötmillió ember hal meg világszerte, ebből 40 ezer Magyarországon. A sokakat érintő idült hörghurut és a tüdőtágulás előfordulásának 80 százaléka is a dohányzással függ össze. Magyarországon a felnőtt lakosság egyharmada dohányzik rendszeresen, a személyenkénti cigarettafogyasztás meghaladja a kétezer szálat. Tíz évvel korábban halnak meg azok a férfiak, akik dohányoznak.

Ha abbahagyja a dohányzást, a következőket tapasztalja:

- 20 perc múlva a vérnyomás és a pulzus normalizálódik, a vérkeringés javul,

- 8-12 óra múlva a szénmonoxid szint a vérben csökken, javul a fizikai közérzet,

- 24-48 óra múlva a vérből a szénmonoxid teljesen eltűnik,

- 2-3 nap múlva kevesebb nyák képződik a garatban, csökkennek a légzési panaszok, és a köhögés, krákogás,

- 5-7 nap múlva az ízlelés és szaglás javul, a lélegzet frissebb, a fogak tisztábbak, és az illető energikusabbnak érzi magát,a terhelést jobban bírja.

- 2-3 héten belül a megvonási tünetek enyhülnek vagy megszűnnek, és az illető már több órára is képes megfeledkezni a dohányzás csábításáról, a sóvárgásról.

- 2-3 hét múlva a vérrögképződés kockázata csökken az erekben,

- 4 hét múlva a köhögés és a légzési problémák rendeződnek, több lesz az energia, nagyobb az ellenállóképesség, kevesebb a légúti hurut.

- 2-3 hónap múlva a légzésfunkciós értékek javulhatnak,

- 1 év múlva a szív-érrendszeri betegségek kockázata a felére csökken.

- 2-3 év múlva a légúti betegség kialakulása és szövődményeinek kockázata (súlyos tüdőgyulladás) már nem magasabb a sosem dohányzókkal összehasonlítva!

- 5 év múlva a tüdő-, garat-, nyelőcső- és hólyagrák kockázata felére csökken,

- 5-10 év múlva a keringési betegségek és a thrombózis (vérrögképződés) kockázata megegyezik a nemdohányzókéval,

- 10 év múlva a tüdőrák kockázata feleződik, csökken az osteoporozis (csontritkulás) kockázata,

- 15-20 év múlva a tüdő-, garat-, nyelőcsőrák és hólyagrák kockázata a nemdohányzókéval megegyezik!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.