Óriási csapást mért az autóiparra a járvány

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a nagy autógyártókat keményen sújtotta a járványhelyzet, egy időre le is kellett állítani a termelést, a konszernek első félévi beszámolói azonban még a vártnál is súlyosabb képet mutatnak. Nagy-Britanniában 1954 óta nem gyártottak olyan kevés gépjárművet fél év alatt, mint 2020 első felében.

Magyar Nemzet
2020. 07. 31. 7:34
null
A járműipar a teljes hazai össztermék öt-hat százalékát adja Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rekordnagyságú, 7,29 milliárd euró veszteséget termelt a Renault francia autógyártó konszern az első félévben, ami részben a koronavírus-járvány, részben pedig a japán szövetséges Nissan számlájára írható. A pandémia miatt időlegesen leálló termelés és a bezáró autószalonok miatt különösen nagy csapást szenvedett el a Renault–Nissan-szövetség, amely eleve gyengébb pozíciókból indult az alacsony haszonkulcsok és a Carlos Ghosn körüli botrány következtében.

Fotó: Kurucz Árpád

A távirati iroda beszámolója szerint Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója nyugtalanító figyelmeztető jelként értékelte a tegnap közzétett féléves beszámoló adatait. Úgy vélte, elérték a mélypontot, a néhány évvel ezelőtt indult lejtmenetből innen már felfelé vezet az út. A konszern felgyorsítja az átalakítási terv végrehajtását, ami több ezer munkahely megszűnésével, a modellek számának csökkenésével, és a partnerekkel való gyártási együttműködés erősítésével jár.

A Renault-csoport az első félévben 1,26 millió járművet értékesített, ami 34,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez az arány rosszabb a globális járműpiacon mért 28,3 százalékos visszaesésnél. Az értékesítési árbevétel 34,3 százalékkal, 18,4 mil­liárd euróra csökkent, az üzemi veszteség pedig több mint kétmilliárd eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 1,5 milliárdos nyereséggel. A menedzsment közölte: a járvány miatti bizonytalanságok nem teszik lehetővé megalapozott éves előrejelzés közzétételét. Azt a célt azonban megerősítette, hogy idén 600 millió eurót farag le a költségekből.

A járvány miatt megcsappant kereslet a Volkswagen-csoportot is érzékenyen érintette: a legnagyobb európai autógyártó 1,35 milliárd euró adózás előtti veszteséggel zárta az év első felét. A cég tavaly ugyanekkor még 9,56 mil­liárd euró adózás előtti nyereséget ért el.

Nagy-Britanniában 1954 óta nem gyártottak olyan kevés autót fél év alatt, mint 2020 első felében, miután a pandémia miatt az autógyártók egy időre felfüggesztették a termelésüket. A távirati iroda idézte a brit autógyártók és -kereskedők szövetségét, amely csütörtökön azt közölte: az első hat hónapban mintegy 381 ezer autó készült az országban, ami 43 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 667 ezernél. A szervezet az év elején még kétmillió autó idei gyártására számított, majd előrejelzését egymillióra rontotta.

Helyreáll a magyarországi autóipar a németek szerint

Optimizmusra okot adó fejlemények zajlanak a magyar autóiparban: a legnagyobb német jármű- és alkatrészgyártókat kiszolgáló gyártástechnológiai cég várakozásai szerint év végére megismétli tavalyi árbevételét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.