Összevonják a Szép-kártya zsebeit

A tavalyi lezárások miatt sokan nem tudták elkölteni az összegeket, százhetvenmilliárd forint parkol a pihenőkártyákon.

2021. 04. 17. 19:19
null
Nem csak a munkavállalók pihenését, a belföldi turizmus fejlődését is támogatja a Szép-kártya Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lakossági fogyasztást serkentő, több mint egymillió munkavállalót érintő könnyítésről született kormányrendelet, amely a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg. Az újabb gazdaságélénkítő intézkedés jegyében a Széchenyi-pihenőkártyák számláin tavaly óta bent ragadt béren kívüli juttatások felhasználása válik lehetővé az elkövetkező hónapokban.

A Szép-kártya sikertörténetében mérföldkőnek számít, hogy

átjárhatóvá válnak az eddig külön feltöltési sávokat jelentő alzsebek,

vagyis a plasztikkártyával lefedett szabadidős szolgáltatásokra szabadabban költekezhetnek az érintettek (például a szálláshely vagy a szabadidő zsebből is lehet majd költeni vendéglátásra és fordítva).

Nemcsak a munkavállalók fogyasztását, hanem a belföldi turizmus felerősödését is ösztönzi a Szép-kártya Fotó: Bach Máté

A legnépszerűbb béren kívüli juttatási elem évek óta a belföldi szállásszolgáltatásra, vendéglátásra és egyéb szabadidős tevékenységekre, például utazásközvetítésre, belépőjegyekre, kölcsönzésre használható fel. A válságkezelésben egyszer már bizonyított pihenőkártyák rendszere a 2010 óta rekordmagasságokba jutott belföldi turizmus motorjaként vált sikeressé, a koronavírus-járvány miatti kényszerű lezárások következtében azonban tavaly itthon is megtorpantak az utazások, és a vendéglői, szabadidős célú időtöltés háttérbe szorult.

Ennek ellenére a gazdaságvédelmi intézkedésként biztosított

jelentős adókedvezménynek és a megemelt juttatási kereteknek köszönhetően a járvány berobbanása után a munkaadók a korábbinál húsz százalékkal több pénzt tudtak elutalni.

Tavaly a feltöltések megközelítették a háromszázmilliárd forintot, amelynek egy része 2020-ban jelentett bevételt az anyagilag mélybe zuhant turisztikai, szabadidős szolgáltatóknak.

Újranyíló világ. Több mint egymillió munkavállalónak válik elérhetőbbé a kikapcsolódás Fotó: Éberling András

A költekezés eloszlását tekintve a járvány évében a vendéglátás alszámla pörgött a leginkább – mind a költések, mind a jóváírt összegek csaknem húsz százalékkal bővültek –, ami a nyáron megnövekedett hazai turisztikai kereset mellett abból is fakadt, hogy

a kijárási korlátozások idején emelkedett a házhoz szállításos ételrendelés népszerűsége.

A versenyszférában idén is a korábbi négyszázötvenezer helyett nyolcszázezer forint tölthető fel rekreációs célokra, míg a költségvetési szervek dolgozói esetén négyszázezer forint az éves juttatás kerete.

Főként az év végi lezárások miatt azonban

sokan nem tudták elkölteni az egyes alszámlákon tavaly megmaradt összegeket, így a feltöltésekből jelenleg mintegy százhetvenmilliárd forint parkol a Szép-kártyákon,

amely összeg eddig nem tudta ösztönözni a belső fogyasztást.

Manapság a futár viszi házhoz az ételt. Népszerű, de kiadással járó szolgáltatás lett a kiszállítás, amihez áfakedvezményt adott a kormány Fotó: MTI

Ezt küszöböli ki a friss rendelet, amely

lehetővé teszi, hogy az idei szezonban kötetlenebb felhasználással bármely alszámlán lévő egyenlegről költhessenek a Szép-kártyások, egyúttal segítik a gazdasági szereplők felerősödését.

– Nem gondolom, hogy a jelenleg még lezárt szálláshelyektől elveszik a bevételek nagy részét azok, akik az eddig csak üdülésre felhasználható keretösszegből más szolgáltatásokra is költenek, például a rövidesen megnyíló vendéglátó teraszokon egy ebédre. Elképzelhető az is, hogy a felszabadított összegekből többen rendelnek majd házhoz ételeket is, esetleg a nyitási menetrend előrehaladtával a rég nem látott családtagokkal, barátokkal vendéglátóhelyre szervezik a találkozót, és a fogyasztást a pihenőkártyákon lévő cafeteriából fedezik – mondta a kereskedelmi vendéglátásban várhatóan fogyasztásösztönző hatással jelentkező módosítás kapcsán a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének az elnöke.

Segítik az elcsigázott emberek rekreációját, ahogy az eddig korlátozott találkozások létrejöttét a Szép-kártyával elérhető lehetőségek Fotó: Havran Zoltán

Bubenkó Csaba szerint

a járvány miatti korlátozások több mint egy éve után az érintett, milliós munkavállalói kör már nagyon várja, hogy biztonságos körülmények között a kikapcsolódásra költhessen

az április végétől már rendelkezésre álló pénzből. Megjegyezte, az étkezési lehetőségeken kívül a Szép-kártya széles körű beváltói körében

országszerte színvonalas élményprogramokra nyílik lehetőség a kártyatulajdonosok teljes családjának a részvételével.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.