Ötvenmilliárdos válságalap felállítását sürgeti a fővárosi kamara

Ötvenmilliárd forintos válságalap létrehozását sürgeti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. A Budapesti válságkezelési alap a drámai helyzetbe került turisztikai vállalkozások megmentésére ötvenmilliárd forintból állna össze, amelynek nagyobbik részét a főváros és a budapesti kerületek adnák. 

2020. 11. 03. 11:28
maszk1_BPM
20200408 Budapest Szent István Bazilika Koronavírus-járvány idején Fotó: Bach Máté (BPM) Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eddig elmaradt támogatások fejében 45-45 százalékban vállalnák a főváros, illetve a budapesti kerületek annak az ötvenmilliárd forintos válságalapnak a finanszírozását, amelynek felállítását a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) sürgősen javasolja. A kamarai elképzelés szerint a kormányzat a maradék ötmilliárd forinttal, továbbá adóelengedéssel és kedvezményes beruházási hitellel járulhatna hozzá a kezdeményezéshez. Továbbá 75 millió forinttal, költségvetési főösszeggel arányosan a BKIK is beszállna az alapba.

– A turisztikai vállalkozásokat Budapesten lényegesen jobban sújtja, sok esetben már végzetesen érinti a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet, mint az ország más részeiben.

A 24. órában vagyunk: ha nem fogunk össze, rövidesen több tízezer munkavállaló elbocsátására és tömeges üzletbezárásokra kerülhet sor

– közölte Nagy Elek. A budapesti kamara elnöke úgy véli: az általuk összeállított, konkrét intézkedéseket, összegeket és költségelosztást is tartalmazó válságkezelési alappal már akár rövid-középtávon megállítható lehet a fővárosi turizmus, illetve az azt kiszolgáló gazdasági infrastruktúra teljes összeomlása.

Most rosszabb a helyzet, mint májusban, az idei évet már elvitte a koronavírus Fotó: Kurucz Árpád

A kamara elnöke szerint a turizmus fővárosi szereplői

sürgős válságkezelés hiányában az elmaradó külföldi vendégek miatt jelentős keresletkieséssel számolhatnak 2021 nyaráig, ami tömeges elbocsátásokhoz és bezárásokhoz vezethet.

A BKIK idén ősszel több javaslattal is élt a helyzet megoldására, például a kormány és a főváros hatékonyabb együttműködéséről szóló, kompromisszumos tehermegosztási képletre is közölt ajánlást. Az ötvenmilliárdos Budapesti válságkezelési alap forrásokkal való feltöltése ezeken a korábban már nyilvánosságra hozott számításokon alapul – jelezték.

Kamarai javaslatok a fővárosi turizmus megmentésére

A Budapesti válságkezelési alap felhasználásának lényege:

  • A legnagyobb forrást az ideiglenesen válságba jutott vállalkozások bértámogatására kell fordítani. Keret az alapból: harmincmilliárd forint. Eszerint hat hónapon keresztül ötvenezer budapesti turisztikai munkavállalónak havi százezer forint bértámogatást kell nyújtani minimális bürokrácia mellett, ami harmincmilliárd forint forrást igényel. Ennek kiegészítésére a kormány tegye lehetővé, hogy további százezer forintot havonta köztehermentesen, bérként kapjanak meg az érintett alkalmazottak, a TB jogviszonyukat pedig az állam fedezze.
  • Kiadáscsökkentési intézkedések, amelyek nem igényelnek az alapból finanszírozást. A bevételkiesést a BKIK-nál önkormányzati költségcsökkentő intézkedésekkel javasolják egyensúlyba hozni. Ezek egyike az átmeneti bérleti díjcsökkentés, indokolt esetben akár elengedés a fővárosi tulajdonú ingatlanok esetében. Másik része a közterület-használati díjak mérséklése, elengedése.
  • Távolságtartási és higiéniás szabályok betartásának segítése négymilliárd forintos keretből. Ebben: parkolóhelyek felszabadítása újabb teraszok nyitásához a vendéglátóhelyeknek; a vendéglátóhelyek kiülős helyeinek fűthetőségéhez, illetve téliesítéséhez szükséges beruházások támogatása; a vendéglátóhelyekre, turisztikai helyekre gépjárművel érkezőknek a parkolási díj elengedése a fogyasztás, látogatás idejére. Ezen kívül az ózonos fertőtlenítő készülékek beszerzésének támogatása, illetve a maszk és kézfertőtlenítő ingyenes biztosítása a vállalkozásoknak.

    Fotó: Bach Máté
  • A fogyasztásnövekedés segítése egy tízmilliárd forintos alapból. A budapesti lakosságnak utalványok osztása, amivel ösztönözni lehet az éttermi fogyasztást, a taxi-igénybevételt és a további nehéz helyzetben levő iparágak piacát. Erre javasolnak például egy ezerforintos utalványt, amit legalább kétezer-ötszáz forintos fogyasztás esetén lehet beváltani. – Arra kell törekedni, hogy egy forint utalvány legalább másfél forint további magánfogyasztást generáljon, azaz a végső számla negyven százalékát fedezzék az utalványok – írja a kamara, indoklásként pedig, hogy ez már kellően motiváló a fogyasztó számára, miközben a tízmilliárdos kerettel 25 milliárdos fogyasztás keletkezhet célzottan a nehéz helyzetben levő iparágakban.
  • A budapesti turizmusban dolgozók hiányterületekre átállását segítő pályázat kiírása. Keret az alapból: egymilliárd forint. A BKIK szerint fontos felmérni, milyen területeken van munkaerőhiány, továbbá kik és hogyan tudnak az üres álláshelyekre átáramlani. Az iparágváltó munkavállalókat egy egyszeri, gyors, minimális adminisztrációval járó támogatással kell segíteni, amit eszközbeszerzésre, átképzésre fordíthatnak – például a pincérből futárrá átálláshoz robogóbeszerzési támogatás. Ha fejenként ötvenezer forint támogatással számolnak, úgy ezzel húszezer embernek segíthetnek – összegezték a javaslatokban.
  • További felvetés, hogy támogatni kell a válság idején az üres szálláshelyek, vendéglátóhelyek felújítását összesen ötmilliárd forintból. Ez az intézkedés elsősorban az építőiparnak és a kapcsolódó iparágaknak jelentene megrendelést, de a szálláshelyeknek is jól jön, hogy magasabb minőségben tudjanak újranyitni jövő nyárra. A BKIK kezdeményezi a kormánynál, hogy a felújítási támogatás mellé vezessen be egy nagyon alacsony kamatozású, hosszú lejáratú, kétéves törlesztési moratóriummal induló, húsz százalék önerővel felvehető beruházási hitelt. Így ez az ötmilliárdos keret 25 milliárdos budapesti beruházást generálhat.
  • Javasolják egy, a fővárosi vállalkozások napi működéséhez szükséges információkat jól kereshetően tartalmazó budapesti gazdasági honlap létrehozását a BKIK saját szervezeti keretei között.
  • Nincs tömeg a Budai Várban sem, példátlanul veszteséges lesz az év végi szezon is Fotó Teknős Miklós/Magyar Nemzet

     

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.