Óvatos és kivár az MNB

A kamatfeltételekhez nem nyúlt, csak a piaci pénzmennyiség korlátozásával avatkozott be júniusi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank. Sok a bizonytalanság és nem szabad kapkodni, így a mostani egy kicsi és óvatos szigorításnak minősíthető. Sokkal fontosabbak lesznek a második félévi gazdasági adatok tükrében meghatározott intézkedések.

Rácz Gergő
2019. 06. 26. 11:30
null
Körültekintő és határozott lépésekre számít a piac az ősz közeledtével Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összességében egy kismértékű, nagyon enyhe szigorításként értelmezhető döntésre jutott júniusi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A testület tegnap a kamatfeltételeket nem módosította, ellenben tovább korlátozta a piacon lévő többletlikviditást, így a harmadik negyedévre megcélzott értéket 100 mil­liárd forinttal, a korábbi 300-500 mil­liárd forintos sávról minimum 200-400 mil­liárd forintra mérsékelte. Mint azt Nagy Márton alelnök a döntés után elmondta, számos bizonytalanság mutatkozik, ezért óvatosnak kell lenni, a jegybanknak nem szabad hirtelen manőverekbe bocsátkoznia. Az MNB szerint azonos a valószínűsége annak, hogy a belső kereslet emeli, míg a romló külgazdasági folyamatok mérséklik az inflációt. Ennek megfelelően adatvezérelt üzemmódban marad az MNB és kivárja a második fél évet, ugyanis ekkorra lehet megalapozott képet kapni a gazdasági adatok alapján arról, hogy melyik forgatókönyv igazolódik be. Ekkor azonban az MNB nem zárkózik el semmilyen szükséges lépéstől sem.

Nagy Márton szerint az MNB négy fő szempontra figyel: a nemzetközi gazdaság lassulására, a nagy jegybankok irányváltására, továbbá arra, hogy 2020-ban és 2021-ben a szinte hiány nélkül tervezett költségvetésnek is mérsékeltebb az élénkítő hatása. A negyedik, újszerű tényezőként kiemelték az új lakossági állampapírt, ami változatlanul rendkívül kelendő a vonzó hozamok miatt. Ettől az MNB nemcsak a forgalomból kikerülő pénzmennyiség csökkenését várja, hanem szerkezeti átalakulást is, lévén a kevesebb szabad pénz okán a lakosság várhatóan kevesebbet tud majd fogyasztani.

A héten megjelenő új inflációs jelentés értelmében a jegybanknak fontos, hogy az adószűrt maginfláció még huzamosabb ideig nem áll be a kívánt háromszázalékos középtávú célra, és ezt kell az iránymutatás szerint szem előtt tartani akkor is, ha a fő inflációs jelzőszám ennél magasabb, mivel ez csak ideiglenes hatások miatt alakul így. Az MNB egyben megemelte 4,3 százalékra az idei növekedési várakozását, ami jövőre 3,3 százalékra mérséklődhet. Azonban még ez is teljesíti a kormányzat által megfogalmazott felzárkózási feltételeket.

Körültekintő és határozott lépésekre számít a piac az ősz közeledtével
Fotó: Bach Máté

Lapunk kérdésére, hogy a második negyedévi gazdasági adatokra a meglévő vagy esetleg új eszközökkel válaszolna a jegybank, Nagy Márton kiemelte: a mostani állomány az irányadó. Jelezte: a monetáris tanács úgy látja, a rendelkezésre álló lehetőségekkel megfelelő mértékben és megfelelő időben tudnak beavatkozni a piaci folyamatokba. Azonban hozzátette: „Az, hogy minden lehetőség az asztalon van, azt jelenti, hogy minden lehetőség az asztalon van.” Liam Carson, a londoni Capital Economics elemzőház szakértője szerint ez tulajdonképpen arra is utalhat, hogy a kamatvágás lehetőségét is kilátásba helyezte az MNB, noha ennek rendkívül csekély a valószínűsége.

Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója felvetésünkre kifejtette, hogy a külső gazdasági környezet esetleges romlása nem feltétlenül jár azzal, hogy a Magyarországra tervezett nagyberuházások késnének vagy esetleg meghiúsulnának. Az MNB adatai szerint a külső negatív hatásokat ellensúlyozni tudják az MNB programjai, az eddigi keresleti adatok alapján pedig Magyarország le tudott válni a lassuló német és nyugati trendekről. Az ügyvezető igazgató szerint térségünk akár még jól is járhat, lévén itt még mindig kedvezőbbek a feltételek a nagy cégek beruházásaihoz.

Változnak az adósságfékszabályok

A babaváró hitelhez kapcsolódva változnak az adósságfékszabályok, a kölcsönt önerőként be lehet számítani a lakáshitel-felvételbe, és várhatóan nem korlátozzák, hogy a babaváró hitellel más kölcsönt kiváltsanak az ügyfelek – jelentette be Nagy Márton. – Várhatóan ma a Magyar Közlönyben megjelennek a módosítások, amelyek számítási módját délután közli a jegybank – tette hozzá. Július elsején életbe lép a családvédelmi akcióterv négy pontja: a babaváró támogatás, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsön használt ingatlanokhoz, a jelzáloghitelek elengedésének kibővített változata, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.