Palkovics László: Magyarország meghatározóvá válik a járműipari fejlesztések területén

Az állami beruházással megvalósuló ZalaZone járműipari tesztpálya és a környezetében, magántőkéből épült ZalaZone Kutatási és Technológiai Központ hosszútávon meghatározó szereplővé teszi Magyarországot a járműipari fejlesztések területén – közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen, a központ avató ünnepségén.

2019. 09. 20. 17:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Palkovics László hozzátette: a gazdasági növekedésben nagy szerepe van a high-tech beruházási környezetnek. A vállatok kutatásfejlesztési és innovációs tevékenysége folyamatosan növekszik: 2017-ben a GDP 1,33 százalékát, míg 2018-ban (növekvő GDP mellett) 1,5 százalékát fordították ilyen célra, és jó esély van arra, hogy 2020-ban ez az arány eléri az 1,8 százalékot.

A kormány a 2020-as költségvetésben 165 milliárd forintot szán kutatásfejlesztésre és innovációra, ez 25 százalékkal haladja meg az idei összeget. A kutatási eredményességet emellett új pályázati, támogatási rendszerrel is ösztönzi – emelte ki a miniszter.

Palkovics László elmondta: a ZalaZone Kutatási és Technológiai Központ „inkubációs központként működik”, amely helyet ad a képzésnek, az egyetemek és a vállalatok együttműködésének. A kormány, a város és a helyi üzleti szféra közösen teremti meg a lehetőséget arra, hogy az ország az autonóm járművek közép-európai központjává váljon.

Hozzátette, hogy a korszerű infrastruktúra tovább erősíti a kutatásfejlesztési kapacitások Magyarországra telepítését, a külföldi működőtőke beáramlása pedig bővíti a kis- és középvállalkozások lehetőségeit és lendületet ad a gazdasági növekedésnek.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) jelezte, hogy a Smart Field fejlesztési projekt keretében 135 fős kutatási és technológiai központ valósult meg. Arról is beszámolt, hogy készül a kormányelőterjesztés, amely lehetővé teszi, hogy (Szeged után) a második Science Park Zalaegerszegen valósuljon meg.

Vigh László a térség országgyűlési képviselője (Fidesz), miniszteri biztos rámutatott: a fejlesztések olyan fejlődési pályára állítják Zalaegerszeget és a térséget, amelyre eddig még nem volt példa.

Molnár Gábor, a beruházó Z-One Park ügyvezetője azt emelte ki, hogy a kutatási központ a zalaegerszegi járműipari tesztpálya tudásbázisa lesz, amely hozzájárul a térség műszaki és technológiai fejlesztéseihez.

Az avatási ünnepségen Péter Ágota, a Flex magyarországi alelnöke és Háry András, a Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője a kutatásfejlesztési projektek kezdeményezéséről, a térség ipari és fejlesztési kapacitásának erősítéséről, valamint a helyi műszaki képzések segítéséről szóló együttműködési megállapodást írt alá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.